Baukó Éva és Nagy Alekosz, a ValóVilág egykori szereplői között évek óta húzódó konfliktus 2024-ben bírósági szintre emelkedett. Alekosz becsületsértés és rágalmazás miatt perelte be Évát, miután a nő nyilvánosságra hozott több kompromittáló üzenetváltást, amelyekben Alekosz állítólag fiatal lányoknak küldött szexuális tartalmú üzeneteket.
Baukó Éva azzal indokolta a posztolást, hogy a közérdek felülírja a magánlevelezés titkosságát, és szerinte Alekosz viselkedése a nyilvánosságra tartozik. Alekosz azonban úgy véli, hogy ezzel megsértették a jó hírnevét, és jogi lépéseket tett. A per során mindkét fél ragaszkodott az álláspontjához, és nem született megegyezés. Az első tárgyaláson az Érdi Járásbíróságon Alekosz és Baukó Éva megegyezhetett volna, de Alekosz elutasította ezt a lehetőséget, ezért indult most el a tárgyalássorozat. A mai tárgyalásra mindkét fél eljött egy-egy ügyvéd jelenlétében és igen feszült hangulatban. A felek egymásra sem néztek a bíróság folyosóján, a tárgyalóteremben pedig szinte szikrázik közöttük a levegő.
Ritkán látni ennyire paprikás hangulatú tárgyalást, amíg Alekosz beszél és az igazát bizonygatja, addig Baukó Éva többször is közbeszól: „Hazudik!” –ilyenkor az ügyvédje, Dr Lichy József csitítgatja. Alekosz egyébként nem ejti ki a száján Éva nevét, úgy említi a beszédében, hogy "ez a nő". A tárgyalás egy pontján már a bírónak is rendre kellett utasítania Baukót, hogy ha nem fejezi be a megjegyzéseket, annak retorziója lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.