Sydney van den Bosch terhessége miatt köszönt el a Szerencsekeréktől, így a TV2 új Szerencselányt választott. Most eláruljuk, mit érdemes tudni a műsor új szépségéről, Balogh Eleniről.
A Szerencsekerék Balogh Elenivel folytatódik majd, ugyanis az eddigi Szerencselány, Sydney van den Bosch babát vár. A modell A Nagy Duett 2025-ös évadában jelentette be az örömhírt, a rajongók pedig azóta találgatták, vajon ki veszi majd át a helyét Kasza Tibi oldalán. Most végre kiderült, ki az a szerencsés fiatal lány, sőt azt is eláruljuk, mit lehet tudni Eleniről.
Balogh Eleni nem teljesen ismeretlen a média világában, ugyanis korábban szerepelt már tévéműsorban, igaz csak nagyon rövid ideig. Ott persze nem próbálhatta ki magát műsorvezetőként, ami egyébként nagy vágya, így talán Szerencselányként megismeri majd az ország, és egy lépéssel közelebb kerül ehhez a célhoz. A külső adottságai mindenesetre már adottak egy ilyen karrierhez, hiszen nem véletlenül választották szépségkirálynővé.
A most 25 éves lány a Miss Balaton 2019-es királynői címét nyerte el, ahol többek között Iszak Eszti is segíti a lányokat a felkészülésben, aki most Eleni kollégája lesz a TV2-nél. A fiatal lány egyébként rekordot is döntött a versenyen, ugyanis 3 éven át birtokolhatta a koronát, hiszen a koronavírus miatt 2022-ig nem választottak új királynőt.
Bár a szépségkirálynő bizonyára rengeteg férfi rajongóra tesz majd szert a Szerencsekerék nézői között, de sajnos el kell őket szomorítanunk, a gyönyörű lány szíve már foglalt. Ráadásul a kedvese sem teljesen ismeretlen, ugyanis Soós Dávid focista oldalán találta meg a boldogságot. A fiatalok már 2019 óta alkotnak egy párt, de Balogh Eleni Instagram-oldala alapján nagyon úgy tűnik, hogy már 2015-ben is ismerték egymást. És bár a jelek szerint lánykérésre még nem került sor, de több esküvői fotózáson is részt vettek már, sőt egy közös kutyusuk is van.
A fiatal lány és kedvese szoros barátságot ápolnak Curtissel és menyasszonyával, Judieval, így mikor kiderült, hogy Eleni milyen nagy lehetőséget kapott, az elsők között gratuláltak. Judit még külön meg is osztotta a bejelentést, „büszkeségünk” felirattal, így a sztárpár biztosan segíteni fogja a Szerencselányt, ha esetleg meggyűlik a baja a gonoszkodó kommentekkel vagy a tévés világgal.