Napról napra egyre csak nő Michele Morrone rajongótábora. Az olasz macsó pár éve a Netflix 365 nap című erotikus filmdrámájával szerzett magának világraszóló hírnevet, azóta pedig sorra tűnik fel különböző, nagyszabású produkciókban, ráadásul egy ideje már a HELL reklámarcának is mondhatja magát. A színészet mellett rengeteg más porondon helytállt, cikkünkben pedig igyekeztünk összeszedni néhány érdekességet a közkedvelt polihisztorról.
Egy észak-olaszországi községben, Vizzolo Predabissiben, egy katolikus nagycsaládban, három nővére és egy öccse társaságában nőtt fel. Édesapját már nagyon fiatal korában, 12 évesen elvesztette.
A színészi pályába már egész korán beleszeretett. Akkor döntötte el, hogy színpadra született, mikor 11 évesen megnézte a Harry Potter és a bölcsek köve című sikerfilmet.
Miután leuralta a kifutókat, úgy döntött, a divatszféra más területeit is igyekszik meghódítani. 2020-ban elindította saját ruhamárkáját AurumRoma néven.
Bár legtöbben modellként vagy színészként ismerik, hazájában énekesként is komoly hírnevet szerzett magának. Megannyi slágerrel rendelkezik, ráadásul saját YouTube-csatornája is van, melyre már kétmillióan iratkoztak fel, illetve 420 milliós összmegtekintése van ezen a felületen.
Filmes karrierje most indul be csak igazán. Az utóbbi időben ugyanis több neves, hollywoodi sztárral is forgatott. Fel fog tűnni Anthony Hopkins oldalán a hamarosan megjelenő Maserati-filmben, de napjaink híres bombázójával, Sydney Sweeney-vel is osztozni fog a vásznon a Housemaid című thrillerben.
Ugyan igyekezett több zsánerben is kipróbálni magát, az igazán nagy álma az, hogy egyszer egy Marvel-moziban játszhasson, méghozzá nem is szuperhőst kíván megformálni, hanem fő gonosz szerepkörben szeretne feltűnni.
A divat, a zene és a mozi világa mellett van még egy szenvedélye. Ez pedig nem más, mint a tetoválások. Jelenleg körülbelül 30 tetoválása van, melyeket azért gyűjt ilyen serényen, mert Morrone úgy tekint testére, akár egy könyvre, melybe élete minden fontos történését fel akarja jegyezni.
A 2010-es évek elején rátalált a szerelem, 2014-ben el is vett feleségül egy libanoni stylistot, Rouba Saadehet, akivel két gyermekük is született, Marcus és Brandon, ám a második fiuk születését követően, 2018-ban elváltak. Azóta több hölggyel is összeboronálta a sajtó, köztük Fésűs Nelly lányával, Horváth Csengével, akivel együtt szerepeltek egy reklámfilmben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.