
Kulcsár Edina az ország egyik legnagyobb jelentőségű influencere, és mint olyan, nagyon sokan követik őt figyelemmel. Bár sok ember szerint így is túl sok az, amennyit a magánéletéből mutogat nap mint nap, Edina azért úgy érzi, hogy nem mutat eleget, és hogy ha nem mutat közös fotókat a férjével, akkor az emberek azt gondolnák, hogy baj van a házasságukkal. Nos, minthogy Edina négy gyermekes családanya, háztartást vezet, kutyákat nevel, mindemellett nagy hangsúlyt fektet a karrierjére, természetesen a legtöbb ember tökéletesen tisztában van azzal, hogy nincs sok szabadideje az egykori szépségkirálynőnek. G.w.M is négy gyermek apja, és ő is folyamatosan dolgozik és utazik, így tehát kevés az idő a fotózkodásra. Vagy mégsem?
Mivel egy ideje már nem tett ki közös képet Kulcsár Edina és G.w.M, néhány napja a szépségkirálynő úgy gondolta, hogy ezt pótolni kell. Ahogyan a Bors is megírta, Edina úgy érzi, kevés idő jut a közös fotózkodásra, éppen ezért csináltak egy szelfit, és azt büszkén meg is osztották.
Ritka pillanatok egyike, amikor készül egy olyan fotó, amin mindketten rajta vagyunk
- írta akkor Edina, ezek a sorok pedig valósággal felrobbantották az internetet.
Nagy figyelem irányult a szelfi miatt a párra, ez pedig csak tovább bátorította őket a további képek készítésére. G.w.M és Kulcsár Edina ezért egy újabb képet töltött fel, amelyben már ostorozzák a népet és a bulvármédia olvasóit, és igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy attól, hogy valaki ritkán posztol, még nincs válságban a magánélete.
Csak mert nem posztolunk együtt, akkor biztos válunk
- írja Edina, s a képen mindketten nagyon szigorú tekintetet vágnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.