Itt a vége! Hivatalosan is elvált a TV2 sztárpárja

Rami
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 20. 06:00
Alig két hét után elvált a TV2 sztárpárja. Házasság első látásra Rami és Miki mostantól hivatalosan is a szinglik táborát erősítik, ugyanis aláírták a papírokat...

Házasság első látásra - Rami és Miki házassága közel sem volt tündérmesébe illő. Inkább egy drámai szappanopera két főszereplője lehetnének, akik bár első látásra igent mondtak, de másodikra inkább már a válást. Egy kisebb jóindulattal azt mondhatjuk, hogy köztük talán némi szimpátia volt az oltár előtt, viszont kémiából semmi, ráadásul mikor a férfi megtudta, hogy egy édesanyával áll szemben, inkább elfutott volna a helyszínről. De nem futott... Egy ideig küzdött az érzéseivel, ahogy Rami is, majd aztán jött a feketeleves. Miklósunk egyik pillanatról a másikra faképnél hagyta feleségét, mondván, hogy munkahelyi problémái vannak, és ezeket muszáj megoldania. Közben az igazság az volt, hogy a barátaival ruccant ki Horvátországba, ahol az asszisztensével is eléggé közel kerültek egymáshoz... Minderről Rami persze semmit nem tudott. Mikor aztán újra találkoztak a nő eldöntötte, ebből válás lesz, és egyébként Miki sem ellenkezett egy pillanatig sem. 

Házasság első látásra
Hivatalosan is elvált a Házasság első látásra két sztárja (Fotó: TV2)

Házasság első látásra Rami és Miki elváltak

A két szereplő még utoljára találkozott egymással, mielőtt aláírták volna a hivatalos papírokat. Igaz, ez sem sikerült túl jól, hiszen Miki kicsit a pohár fenekére nézett, miközben feleségével kellett volna átbeszélnie a dolgokat. Érthető, hogy ezen Rami nagyon kiakadt, és nem is volt a továbbiakban kérdés, hogy hivatalosan is véget vetnek a kapcsolatnak.

– Most nem úgy éreztem magam, mint aki egy kísérletben részt vesz. Mi most tényleg egy szándéknyilatkozatot írunk alá, és aztán majd megyünk a bíróságra és elválunk. Szerintem ez nekem sokkal többet jelent. Én azt gondoltam, hogyha egyszer férjhez megyek, akkor nem fogok elválni soha. Nagyon sokszor megkérték a kezem, soha nem mentem férjhez, mert úgy voltam vele, hogy olyan embert választok, akitől sosem fogok elválni. Most meg a valóságba csöppentem, és elválok a férjemtől 2-3 hét után – mondta Rami, akinek valóban sokkal többet jelentett ez a kísérlet, míg Miki inkább tehernek érezte a dolgot. 

Kilépve az ügyvédi irodából én megkönnyebbülést éreztem. Semmi harag, semmi sértettség nincsen bennem, de a lényeg számomra az, hogy ez tényleg egy megkönnyebbülés volt nekem. Én már nagyon szabadulni akartam

 – mondta Miklós.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.