Augusztusban volt két éve, hogy Leblanc Győző szerelme, Tóth Éva tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az operaénekes sokáig azt hitte, fájdalma, gyásza sosem fog elmúlni. A mindennapjait a szomorúság borította be, azonban egy váratlan találkozás mindent megváltoztatott. Betoppant az életébe Szeredy Krisztina, akivel azóta hatalmas sikereket érnek el. Többször jártak külföldön, és itthon is rengetegen rajonganak a párosért. Mostanában egyre többször röppen fel a hír, a két híresség között több van munkakapcsolatnál, és egy hollywood-i eljegyzésről is beszélnek. Lapunk érdeklődésére a művész úr mindent tisztázott.
– Visszatért a mosolygós Leblanc Győző. Valami olyan csodás élményekben van részem a partneremmel, Szeredy Krisztinával – úgy az előadásokban, mint a világjárásban –, amit remélni sem mertem korábban. Egy hollywoodi álom, amiben élünk. Újra a föld fölött járok másfél méterrel, és csak hálát tudok adni a Jóistennek ezért – kezdte a Borsnak, majd kitért arra is, mit jelent számára kolléganője.
– Óriási találkozás a miénk. Közös hullámhosszon vagyunk, ebben a kapcsolatban minden megvan.
Nem akarom elveszíteni Krisztinát, mert minden úgy tökéletes, ahogy van.
– Persze az ember nem tudja, mit hoz a jövő. Az életszeretete, a vidámsága rám ragadt, minden elképzelhető közöttünk, csak én szeretném nagyon hosszú ideig – amíg a pálya és az életünk egymás mellett – úgy folytatni, ahogy most van – hangsúlyozta.
Lapunknak azt is elárulta, nem véletlen, hogy az eljegyzésnek híre ment. Mindez egy közös munka részeként lett megörökítve.
Megjelent a legújabb klipválogatásunk, melyben Ausztráliában a Csendes-óceán fehér homokján sétálva, a Sydney-i Operaház lépcsőjén szerelmeskedve, Arizóna oázisában suhanva, a mesék kocsiján készítettünk felvételeket.
– Remélve, hogy aki kíváncsi ránk, örömét leli a gyönyörű helyszínekben is. Rengeteg élményben volt részünk az utóbbi időben. Miami beach partján fürödhettünk, láttuk azokat a gyönyörű villákat, amikben a milliomosok pálmafák között élnek. Arizónában, a Grand Canyon félelmetes mélységeit csodálhattuk meg. Ezeket az élményeket nem lehet elmesélni, ezeket élni kell. Hosszasan sorolhatnám, akkor sem érnék a végére – sorolta boldogan.
Leblanc Győzőt Tóth Éva halála óta olyan, mintha kicserélték volna, a változás pedig egyértelműen Krisztinának köszönhető.
– Nagyon boldog vagyok.
Korábban mindig az Éváról készült felvételeket néztem dvd-ről, ha el voltam keseredve.
– Ez elmúlt, mostanában az új élményeimbe kapaszkodom, amit Krisztinával éltünk és élünk meg. Ezeknek köszönhetően sikerült a mélypontról, a gyászomból, a szerelmem elvesztéséből továbblépnem. Persze a partneremnek is nagy része van ebben, talán nélküle nem is sikerülhetett volna. 600-700 kilométereket utazunk egymás mellett naponta. Sok időt töltünk együtt. Összetartozunk. Rengeteget nevetünk, beszélgetünk, de óriási dolog szerintem két ember között, a csend, amikor a hallgatás is jó tud lenni – mondta lapunknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.