A Kőgazdag Fiatalok sztárja tette jóvá Manuel állatmenhelyi lopását?

Manuel
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 06. 18:00
Bőkezű adománnyal rukkolt elő PSG Ogli. A Kőgazdag Fiatalok sztárja tele autóval érkezett egy állatmenhelyre.

Kivételesen jó helyre ment az a sok pénz… A Kőgazdag Fiatalok szereplői egy állatmenhelyre látogattak, PSG Ogli egy nagy autóval érkezett, tele rakománnyal.

kőgazdag fiatalok
A Kőgazdag Fiatalok sztárja, PSG Ogli ezúttal nem saját magára költött (Fotó: TV2)

PSG Ogli olyat tett, amit nem gondoltak volna róla

PSG Ogli, azaz Papp Olivér idén szerepelt a Dancing with the Stars-ban, nem titkolt célja pedig az volt, hogy egy másik arcát ismerje meg az ország. Bár a második adásban kiesett, úgy érzi, meg tudta mutatni egy új oldalát, s ezúttal a Kőgazdag Fiatalok című realityben sem csak az öncélú pénzszórásé volt a főszerep. Kőgazdag Metta és Szandi korábban már beszélt az állatok iránti szeretetéről és arról, hogy gyakran adakoznak, az izomcelebről azonban nem sokan gondolták, hogy imádott vagyonából rájuk áldozna. A szerda esti műsorban azonban egy számára fontos kutya síremlékéhez is ellátogat, meghatódva felidézni a közös emlékeiket, majd egy állatmenhelyre megy műsorbeli barátaival.

A helyszínen jól jött a testi ereje, ugyanis telepakolt autóból kellett kirámolni. Ez persze már jó alkalom a balhéra, a lusta fiatal, Aurél ugyanis nem hajlandó segíteni a pakolásban, sőt, legszívesebben el is tűnne a helyszínről, ugyanis rosszul viseli a szagokat… Szandi és Metta, akik nő létükre derekasan kiveszik a részüket a nehéz holmik pakolásából, alaposan rá is támadtak, kiabálásig és sértődésig fajult a helyzet. 

Balhéztak a Kőgazdag Fiatalok sztárjai

Gyerünk Metta. Na, haverom, gyere, felfújt karú – szólította meg Aurél Mettát és PSG Oglit, mikor meglátta a tíz-húszkilós kutyatápokat.
Figyelj Aurél, megértem, hogy kisebb az izom a karodon, mint nekem, de azért csinálhatnád – támadt neki végül Szandi, majd Metta és Ogli is rákiabált, hogy álljon neki dolgozni.

Az indulatok később sem csitulnak: Aurél duzzogva utazik ki végül a történtek után, ahová nem is akarja magával hinni a többieket. Végül az egész banda megérkezik a festői szállásra, ahol kőgazdag énjük előtör és igencsak elégedetlenek, Metta például kiakad, amiért nincsen saját fürdőszobája: ő az illemhelyet ugyanis édesanyjával sem lenne hajlandó megosztani.

Az állatmenhelyeket és gazdag fiatalokat illetően sokaknak a balhé rapper, Manuel ügye jut eszébe. Míg a Kőgazdag Fiatalok szereplői segítettek a négylábúakon, addig Manuel hét évvel ezelőtt barátaival lopott meg egy állat menhelyet: az adománygyűjtő dobozból húszezer forintot emeltek el. Csak évekkel később, tavaly októberben fizette vissza a pénz a Noé Állatotthonnak, ám úgy tudni, a rá kiszabott ötven óra közmunka ledolgozásával még mindig adós… 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.