Kitálalt az egykori megasztáros, nem titkolta véleményét

Megasztár
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 22. 12:40
Tóth Ádám kiváló énekesnek tartja Dénes Dávidot.

Tizennégy évvel ezelőtt, a Megasztár 5-ben szerepelt a gyulai Adam’s Comedy, illetve a csapat énekese, a gyulai kötődésű Tóth Ádám. Az együttes akkor bejutott az élő show-ba. Tóth Ádám ezért is kíséri figyelemmel a most futó Megasztár Békés megyei főszereplője, Dénes Dávid produkcióit is.

Tóth Ádám
Tóth Ádám nem bánja, hogy megmérettette magát / Fotó: beol.hu

2010-ben, amikor mi is versenyeztünk, a tehetségkutatók a fénykorukat élték, és a mezőny is nagyon erősnek számított. Abban az évadban olyan, később jelentős karriert befutott előadók szerepeltek, mint Kállay-Saunders András, Kökény Attila vagy a verseny akkori győztese, Tolvai Reni. Itt zenéltünk mi is a fiukkal, és bár csak később tudatosult bennem, de ez a szereplés volt a későbbi életem egyik origója

nyilatkozta a beol.hu-nak Tóth Ádám. Bár az élőshow-ban nem jutottak igazán sokáig, de mégis meghatározó időszak volt ez számukra. Ádám számára azért is volt izgalmas ez az időszak, mert összejött egyik megasztáros társával, Lakatos Yvettel, amiről a bulvárlapok is sokat cikkeztek. Megjegyezte, ilyen szempontból nem sztáralkat, a szakításhoz pedig a köztük lévő távolság vezetett. A mostani szériával kapcsolatban elmondta, figyeli a műsorokat.

Dénes Dávid
Dénes Dávid az álmaiért küzd / Fotó: TV2

Erős a mezőny, és külön örömteli, hogy Dénes Dávid személyében van Békés megyei, orosházi versenyző is, aki egészen kiváló énekes 

– emelte ki Ádám.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.