Egy tábor szervezése hosszadalmas és nehézkes feladat, így kétségtelenül nagy fába vágta a fejszéjét az énekesnő és táncos párja. Tóth Gabi és Papp Máté Bence a feszültséggel és fáradtsággal teli pillanatok ellenére is úgy érzik, megérte a sok szenvedés, hiszen több mint harminc gyermek élvezi azt, amit ketten megálmodtak.
– Ilyen autentikus, hagyományőrző légkörben kezdődött a kapcsolatunk tavaly Erdélyben, ez pedig mindkettőnk életében fontos alapelv, így lényegében az egyéves évfordulónkat ünnepeltük most ezzel a táborral – kezdte Máté a hot! magazinnak.
Természetesen volt néhány segítőjük, ám rajtuk kívül ketten szereztek be mindent a megfelelő környezet megteremtéséhez. Ez kemény feladat, de amikor mosolyogni látják a gyerekeket, érzik, hogy megtérült a sok munka, amely nemesíti a lelküket.
– Eszméletlenül sok energiát emésztett fel, hiszen nemcsak magunkra, de másokra is figyelnünk kell, és ha bármi történik, az a mi felelősségünk.
Sajnos az elmúlt időszakban elég komolyan bántottak bennünket, és rá kellett jönnünk, hogy sok rosszakaró ember van a világban.
Bátran állíthatjuk, hogy aki elhozta a gyermekét a mi táborunkba, hatalmas biztonságban tudhatta, hiszen olyanokat is figyelembe vettünk, amit egyébként nem is biztos, hogy kellene ilyen körülmények között. Nonstop orvosi szolgálatot biztosítottunk, illetve egy mentálhigiénés szakember is jelen volt, tehát a testi és a lelki jólétre egyaránt figyeltünk – mesélte a táncos.
Gabi kislánya, Hannaróza éppen az apukájával nyaralt külföldön, így nem volt lehetősége arra, hogy az édesanyjával átélje a tábor adta remek miliőt.
– Ilyenkor lényegében nekünk van a legtöbb gyerekünk, Máté pedig nagyon apuka típus.
Nem kell, hogy szülessen gyereke, mert Hannival is csodálatosan bánik, tehát megvan benne ez a fajta hajlam és a nyitottság.
Jól beszél a gyerekek nyelvén, és ez nagyon ritka – magyarázta az édesanya.
A népszerű énekesnő hamar belerázódott a rá váró feladatokba, és már a tábor kezdetekor abszolút otthonosan mozgott a sokgyermekes közegben, így azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy Mátéval hamarosan bővítsék a családot.
– Nos… erre a kérdésre a nagymamám örök érvényű szavaival tudnék válaszolni:
Jön, ha jönnie köll
– mondta Gabi.
Gabi és Máté szeretnék fejleszteni a táborukat, ezzel kapcsolatban több ötletük is van.
– Szeretnénk családos táborrá alakulni, sokkal barátságosabbá tenni, akár koncerteket is szervezni – árulta el Máté.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.