A fociban a 12. játékos a szurkoló, aki a pályán küzdő tizenegy játékos segítője, motorja, hátszele... Mi, akik a fotelből szurkoltuk ki a szívünket a csapatunknak, most mind csalódottak vagyunk. Tegnap véget ért egy álom. Persze, játszhattunk volna jobban Svájc ellen az első félidőben, lehetett volna szerencsénk a németek elleni meccsen és Csoboth Kevin is betalálhatott volna legalább még egyszer a Skótoknak, de nem így történt. A három pontunkkal arra voltunk kárhoztatva, matekozzunk, hogy a nagy csapatokban, az angolban, a portugálban és a törökben bízzunk, hogy hozzák a kötelezőt és akkor bejutunk a nyolcad-döntőbe. Nem így történt.
A szerda esti minősíthetetlen portugál meccs után érthetően elszabadultak az indulatok, a hazai fociszerető híreségeink közül elsőként Harsányi Levente írt egy bosszús posztot a történtekkel kapcsolatban:
„Topbajnokságokban kizsigerelt zsoldosokat látok a pályán, győzni nem akaró robotokat, akik elveszik tőlünk a sport, a foci szépségének szinte minden rezdülését. Heti több száz millió forintokat kereső klubrabszolgák, akik a nemzeti mezben alibiznek le meccseket nézők milliói előtt, akik a spórolt pénzükön kimennek a stadionba, és azt látják, hogy a belga válogatott tagjai egy szöglet után három érintésből inkább hazaadják, mint hogy megpróbálnának gólt lőni. Elveszett az igazság, nincs is nagyon kedvem leülni már, és megnézni a többi meccset” - írta a a tévés az Instagram-oldalán.
Hajdú Péter szintén nehezen tudta kontrollálni az érzelmeit, ha a keddi vagy szerdai meccs, illetve a magyar csapat kiesése jön szóba
A legnagyobb csalódás... Életemben először elkapcsoltam a tévét, és inkább Netflixet néztünk. Sosem csináltam még ilyet, a legrosszabb meccset is végig izgultam az utolsó percig. Mert hátha... De szerdán totálisan kiborított a portugál válogatott játéka.... Azon belül is Cristiano Ronaldo, akinek mindig is a rajongója voltam. De ennek mostantól vége. Gyalázat!
- mondta csalódottan Hajdú Péter, aki így folytatta:
− Nem tudom eldönteni, hogy ezt a portuglálok lezsírozták előre, vagy tényleg ennyire rossz passzban voltak. Vagy Harsányi Leventének van igaza, és elboltolgatták a meccseket.... Ha a következő mérkőzésen brillírozni fognak, akkor pontosan tudjuk, hogy mit történt. Ha ilyen rosszak, akkor azért szánalmasak, ha leboltolták, hogy kivel találkozzanak a nyolcban, akkor meg azért.
Szabó András volt labdarugó úgy gondolja, hogy bár érthető a kiesés okozta letargia, valójában azt kell vizsgálnunk, hogy milyen elit klubban szerepeltünk.
Alapvetően magunknak nehezítettük meg a dolgunkat Svájc ellen, onnantól kezdve más kezében volt a sorsunk. Dühösek vagyunk ilyenkor, és nem feltétlenül tudunk objektíven értékelni, pedig muszáj lenne
- kezdte Csuti, aki elmondta, hogy mit látott a portugál mérkőzés kapcsán:
Ha mi biztos továbbjutók vagyunk, akkor mi vajon vért izzadtunk volna a grúzok ellen? Szürreális elvárás talán, hogy biztos továbbjutóként meghaljanak a pályán. Isten igazából tét nélküli mérkőzés volt számukra, a grúzoknak viszont élet-halál kérdése.
− Az angolokat egész életemben nem szerettem, ez most sem fog változni - folytatta Csuti, aki hozzá tette:
Vállalni kell a felelősséget... Sokkal jobban kellett volna játszani, és akkor nem ölelgetik egymást a románok és a szlovákok. Lássuk a fejlődést! Most mi azon szomorkodunk, hogy a csapatunk kiesett egy Eb-n... Sorozatban kétszer jutottunk ki ilyen kaliberű bajnokságba! Nagyon jó dolog, hogy erről tudunk beszélni. És nem arról, hogy Feröer megver minket munkaszünetben... ez óriási szintlépés.
- magyarázta a vállalkozó, aki azzal zárta a szavait, hogy:
− Nem győzőm elégszer hangsúlyozni, hogy jobbulást kívánok Varga Barnabásnak!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.