TIKTOK

Nincs kérdés! Farkas Öcsi lett a magyar TikTok királya

Buster

Létrehozva: 2024.06.15.

Egészen hihetetlen, de a Farkas Sándor „Öcsi” TikTok-fiókja úgy lőtt ki, mint egy ballisztikus rakéta. Pedig a családapa „csak” jóízűen megeszi felesége, Ani főztjét, aki közben pöröl vele. Sikerük kulcsa az a szeretet, ami süt minden videójukról.

Újságírónk hetek óta tölti azzal az estéit, hogy Öcsi és Ani Tiktok-csatornáján szörföl és közben arra lett figyelmes, hogy szinte napok alatt 200-ról 225 ezerre nőtt a házaspár követőtábora. Ami különösen érdekessé teszi őket az az, hogy mindezt egyetlen káromkodás, céltalan magamutogatás, vagy hangos vita nélkül érték el. A legtöbbször lejátszott videójuk például egy tökfőzelék körül forgott, amit több mint négymilliószor néztek már meg. Öcsi és Ani valamire nagyon ráéreztek. Lapunk ezért felkereste Öcsit, aki örömmel mesélt az életükről. 

TikTok
Ani és Öcsi videói szárnyalnak a TikTokon (Fotó: Facebook)

„Minden nap hozott nekem túró rudit...”

Tizennégy éve vagyunk együtt és egy munkahelyen ismerkedtünk meg, konkrétan a futószalag mellett.

 Tévéket gyártottunk én pedig énekeltem és táncoltam Aninak. 

Szegény végül miattam hagyott ki egy fontos alkatrészt az egyik készülékből, így végül eltették mellőlem, de minden nap hozott nekem túró rudit és végül egymásba szerettünk – kezdett bele történetükbe Farkas Sándor, aki fél évvel ezelőtt a testvérének címezte első TikTok-videóját, ami hatalmasat futott. 

„Dől belőlünk a hülyeség”

A tiktokozás úgy indult, hogy az öcsémnek üzentem egy videóban, amin fánkot ettem. El sem hittem, hogy kétszázhetvenezren megnézték. Gondoltam magamban, teszek még fel egy párat és hát ez lett belőle. Van olyan videónk, amit több mint négymilliószor néztek meg. Végül rájöttünk, hogy ha együtt készítünk tartalmakat, azt jobban szeretik a követőink. Nincs ebben semmi tudatosság. Aki ismer minket, tudja, hogy mi tényleg ilyenek vagyunk, dől belőlünk a hülyeség, mi csak felvesszük – nevetett a kétkezi munkás, aki azzal lett népszerű, hogy rajongásig szereti a hasát és Ani főztjét. – Mindketten dolgozunk. Én minden hétköznap fél négykor kelek és este úgy hét óra tájban érek haza. Ani pedig egy varrodában takarít és piacozik. Aztán, ha már mindketten itthon vagyunk, felteszünk egy kajálós videót. Ani úgy főz, mint a hét ördög, én pedig ahogy látszik is, imádok enni. Ő olyan, hogy ha én, vagy a fiunk kitalálunk valamit, még este tízkor is odaáll a tűzhely mellé, hogy kedveskedjen nekünk – mondta hálával a hangjában Sándor, aki minden szabadidejét a szeretteivel tölti, mert számára nincs jobb szórakozás a családnál.

„Öltönyös fiatalok állítanak meg Pesten”

Főleg hétvégén vagyunk itthon és számunkra az a legjobb időtöltés, ha együtt lehetünk. Én nem járok kocsmázni, vagy pecázni a haverokkal. Szívesebben bohóckodom itthon a családdal. Folyton nevetünk. Megmondom az őszintét, fogalmunk sem volt róla, hogy mekkora dolog ez a több mint kétszázezer követő, ahogy azt sem tudjuk, mit is kezdhetnénk a sikerrel. Ami feltűnt nekünk, hogy szinte egyáltalán nem kapunk negatív kommentet, és ennek nagyon örülünk. Ezért is szeretjük gyártani a videókat – tette hozzá Öcsi, aki időnként Budapesten is dolgozik, ahol már megállítják az utcán.

 Őszinte leszek, kicsit nehezen kezelem a népszerűséget, amivel főleg Budapesten találkozom.

Nagyon meglep, amikor öltönyös fiatalok állítanak meg, hogy készítsenek velem egy közös képet. Isten látja lelkem, nekem, nekünk ez csak szórakozás – fogalmazott szerényen Öcsi, aki nemrég megfogadta, hogy a TikTokon kapott ajándékokból befolyt szerény összegből minden hónapban támogatnak egy nehéz sorsú családot azzal, hogy bevásárolnak nekik.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek