PÁRCSERE

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

Doris

Létrehozva: 2024.04.17.

Nem várt csavarral folytatódott a TV2 párkereső reality-je! Erre a Házasság első látásra párosai sem számítottak.

Váratlan fordulattal folytatódott szerda este a TV2 új párkereső reality-je, a Házasság első látásra! Bár a kihívás hete véget ért, a háromfős pszichológus gárda egy pillanatra sem engedte lazítani a szereplőket.

Házasság első látásra szakértők pszichológusok Sarkadi Bálint Tóth Melinda Gaál Viktor
A pszichológusok új kihívás elé állították a párokat Fotó: TV2

Mind a hat házaspár egy levelet kapott, amit izgatottan bontottak ki, az üzenet láttán pedig igencsak elkerekedett a szemük!

„A kísérlet vége rohamosan közeledik, az esküvőtök óta több mint négy hét telt el. Volt lehetőségetek jobban megismerni egymást, nyomon tudtátok követni a többi pár kapcsolatának fejlődését, és talán még tanulhattatok is egy-két dolgot tőlük. Most lehetőségetek lesz arra, hogy egy kívülálló szemével is rálássatok a kapcsolatotokra. Legyetek nyitottak és nagyon őszinték egymással, mert ez a találkozó akár majd a végső döntés meghozatalában is komoly segítségetek lehet”

– állt a szakértők által küldött levélben, amiből az is kiderült, hogy Gyöngyinek Jánossal, Csabának Nellivel kell találkoznia, de a többi pár esetében is megtörtént egy ideiglenes párcsere.

Petinek Bogival kellett időt töltenie, Enikő mellé pedig Gerit sorsolták.

A legpikánsabb fordulatot az tartogatta, hogy Hildának azzal az Andrissal kellett kettesben lennie, aki korábban finoman kikezdett vele, így Laci partnere átmenetileg Petra lett

„Egymásra szoktunk így pillantgatni, meg ilyenek, ebből azt gondolom, hogy nyitott lesz a flörtölésre” – fogalmazott Andris várakozásteljesen a találkozás előtt.

Házasság első látásra: Hilda szerint Andris olyan, mint egy citrom

HEL Petra és HEL AndrisHázasság első látásra
Házasság első látásra: Bár Andris Petra férje, most Hildával találkozott Fotó: TV2

A találkán Hilda kacagva azt mondta Andrisnak, hogy leginkább olyan, mint egy citrom (jelentsen ez bármit is), Andris szerint pedig Hilda olyan, mint egy eper. 

„A kísérlet miatt ő elzárkózott ettől az ismerkedéstől, de így a kísérlet vége felé közeledve kíváncsi vagyok, hogy hányadán állunk” – fogalmazott Andris a kamerák előtt, aki azt is kijelentette: jobban örült volna, ha Hildával rögtön a telefonszámcsere után tud koktélozni egyet.

A többi párcserés duó találkozója is roppant tanulságosan sikerült, de vajon milyen hatással lesz ez a házasságukra?

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek