Jövő

Elárulta jövőbeli terveit Fekete Dávid

Cs.G.

Létrehozva: 2024.02.12.

Az énekes mozgalmas időszakon van túl, rengeteg pozitív élmény érte, sokat fejlődött testileg és szellemileg is egyaránt. Fekete Dávid bizakodva tekint előre a jövőre.

Bizton állíthatjuk, Fekete Dávid élete kiegyensúlyozott és boldog, azonban azt nem lehet elvenni tőle, hogy rengeteget dolgozik amellett, hogy a lehető legtöbb időt próbálja fiaival tölteni. Az énekes elmondta a Borsnak, hogy érzi magát, és hogyan látja magát a 2024-es évben.

Fotó: Saját

– Egyre jobban érzem magam. Iker fiaimmal annyi időt igyekszem tölteni, amennyit csak lehet és tudok. Mára egyre fontosabb szerepet tölt be az éneklés, és a sport is az életemben. A kemény munka, amit az elmúlt időben beletettem a mindennapjaimba, a marketing osztályvezetői címen felül egy újabb előléptetést eredményezett, ami nagyon megtisztelő számomra – kezdte Fekete Dávid.

Fotó: Saját

Bár a munkában és az éneklésben sorra halmozza a sikereket, sajnos a szerelemben már nem ennyire szerencsés. Ennek ellenére az egykori megasztáros úgy érzi, rengeteget fejlődött az utóbbi időben, nem csak testileg, de szellemileg is, ami abból is látszik, hogy napról napra népszerűbb a különböző közösségi oldalakon is. 

Elképesztő jó érzés, és talán nem is az ismertség rész bővülése, hanem hogy mind ez úgy bővül, hogy jó a cél, és a hitem kifejezhetem. Ez a legutóbbi éneklős videómban is hallható, amely közel 1 milliós megtekintésnél jár a TikTok-oldalamon – újságolta örömmel a zenész.


Mit tartogat a jövő Fekete Dávidnak?

De mit sem érnek az elismerések és a rengeteg támogató, ha nincsenek tervei az embernek. Ezzel a gondolattal Dávid is egyetért, ezért elmondta, hogy most is rengeteg újdonság és ötlet megvalósítása lebeg a szeme előtt.

Tele vagyok tervekkel, célokkal, amikbe beleteszem a kitartó munkát, amelyet díjakkal előléptetésekkel el is ismertek már. De nyilván, nem minden csak rajtam múlik, a lényeg, hogy én érezzem, hogy mindent megteszek a célomért. Ha úgy hozná a sors, hogy az nem az én utam lenne, fontos tudnom, éreznem, hogy akkor is mindent megtettem, és ne maradjon hiányérzetem. Csak így tudom az esetleges csalódottságot, vagy változásokat elfogadni, az érzetét megemészteni. Így az életemben és bármilyen nem várt fordulat jöhet, akkor is újra és újra is felállok és megyek előre Isten segítségével 

– mesélte Dávid a Borsnak bizakodva. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17008444_auto_resized.png
origo.hu

Pusztító csapást mért Oroszország, Ukrajna az összeomlás szélén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25527_resized.jpg?avcount=1709316913
origo.hu

Itt az ukrán fenyegetés: megszállják Magyarországot!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006311_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dárdai nélkül nehezebb, erre készülnek a Herthánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17003989_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Liverpool gyászba borulhat: „Szalah elfogadta a szaúdiak ajánlatát”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17006884_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Fradi edzője leplezte le a rejtélyt Dzsudzsák Balázsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17005153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy nagy bank jelentősen megemeli a bankszámlavezetéshez és a bankkártyákhoz kapcsolódó díjakat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25525_resized.jpg?avcount=1709316913
origo.hu

Egészen félelmetes, mi került elő egy fürdőszoba felújítása közben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16997719_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Trendjelentés 2024-re: különös szempontok jönnek a lakberendezésben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25467_resized.jpg?avcount=1709316913
life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25394_resized.jpg?avcount=1709316913
she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje ( hirdetés)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FwzNrfiJ4e9JHz1lsZdm2hoO8KMQO5e5mfSZba7HVSI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmNTAzMTRhZmY0ZjRiYmRiNWU0MDk3NjkyNmFlMDRh.jpg
Életút

"Nem tartom szerencsésnek" – számmisztikus leplezte le Kulcsár Edina és G.w.M születendő gyermekének sorsát

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/l9JB71srBQTnIeE2uYI66z3vrHY1tqXhU_cry0f_6XI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlYzIxNmVlM2M4OTQ2N2RiOTgxMDFmMTE0ZGVkYWNj.jpg
Vita

„Mokkát soha nem nézek, főleg hogyha benne vagy” – Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában, keményen beszóltak Istenes Lászlónak – Videó