POZITÍV

Mi történt? Elárasztják jókívánságokkal Tóth Andit

Barby

Létrehozva: 2024.01.20.

Mintha megváltozott volna valami Tóth Andi megítélésében, legutóbbi posztjára 30 ezer lájkot és mintegy 300, kivétel nélkül pozitív kommentet kapott.

Kiáltották már ki botrányhősnőnek, provokatív, proli nőnek Tóth Andit, sőt még sokkal durvábbakat is mondtak rá. De egy valamit senki nem vitatott soha: a tehetségét. Ezért is döbbent meg mindenki, amikor bejelentette: nem énekel tovább. Kicsit később pedig Marics Petivel is szakítottak, ami után végképp elszabadult a pokol, vagyis az internet népe...

Tóth Andi
Sokáig botrányhősnőnek titulálták Tóth Andit. (Fotó: hot! magazin)

Megváltozott Tóth Andi

Senki nem értette, hiszen a 11 éve Erdélyből egy szál bőrönddel édesapja elől elszökő fiatal lány élete már úgy tűnt megint teljesen rendben van. A Sztárban Sztár utolsó adásait, amiben együtt zsűriztek a VALMAR énekesével, már úgy csinálta végig, hogy minden lelki erejét össze kellett szedje. Rengetegen féltették a szakítás után. Féltek, hogy egyedül elvész, lecsúszik. S bár volt néhány polgárpukkasztó posztja, de aztán újra bebizonyította, milyen erős és nem, hogy nem került padlóra, de beindította saját ruhamárkáját. 

Azóta Tóth Andi mintha kisimult volna, a közösségi oldalán szinte újra csak az erős, mosolygós, kiegyensúlyozott fiatal lányt lehetett látni, ahogy megszerette az ország. Ezt a változást úgy látszik mindenki észrevette és ennek következtében pedig mintha megváltozott volna a visszavonult énekesnő megítélése. Mindenesetre árulkodó, hogy a most 25. életévét betöltő Andi születésnapi posztjához mintegy 300 komment érkezett és mindegyik pozitív, amihez nem nagyon van hozzászokva.

Kívánom, hogy minden álmod teljesüljön az életedben! Egy csoda vagy! Boldog születésnapot még egyszer, imádunk.

Szíved-lelked vágyát, életed örömét kívánom Neked születésnapod alkalmából.

Isten éltessen nagyon nagyon sokáig még mindig te vagy a kedvenc énekesnőm

írták posztjához.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek