Felépülés

Körtvélyessy Zsolt súlyos betegsége óta fél év telt el: „Soha nem leszek a régi”

Mona

Létrehozva: 2024.01.29.

Módosítva: 2024.01.29.

Körtvélyessy Zsolt nehéz évet tudhat maga mögött. Megküzdött egészségügyi problémájával, ami nem múlt el nyom nélkül...

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, Körtvélyessy Zsolt tavaly július 27-én végzett szívműtétje után két nappal újra kórházba került. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló színművészen egy úgynevezett ablációs beavatkozást végeztek: a combján keresztül vezettek be egy katétert a szíve felé, ezzel szüntetve meg a kialakult szűkületet. Az operáció jól sikerült, de a művész bakteriális fertőzése komoly komplikációt okozott, ezért orvosi segítséget kért. Két napig a sürgősségi osztályon tartották, ezt követően került át a kardiológiára, ahol több mint három hetet töltött. 

Körtvélyessy Zsolt
Orbán Viktor egy üveg vörösborral és egy személyes hangvételű levélben köszöntötte 80. születésnapján Körtvélyessy Zsoltot (Fotó: Móricz István)

„Sokkal fáradékonyabb lettem”

Betegségét – ahogy ő fogalmazott – lórúgásnyi mennyiségű antibiotikummal próbálták megszüntetni, ami a vártnál jóval tovább tartott, ugyanis valamivel több mint három hét után, de már gyógyultan hagyhatta csak el az intézményt. A több hetes kényszerpihenő után térhetett vissza a színpadra, és bőven van feladata is, ám a a fertőzés nem múlt el következmények nélkül.

Jól indult az évem, főleg a tavalyi betegség után. 

Talán kezdek rendben jönni, de azt is el kell fogadnom, hogy már soha nem leszek a régi. 

Sokkal fáradékonyabb lettem, délutánonként mindig igénylek egy kis pihenést. A próbák is fárasztóak, sok, minden nap 10-től 16 óráig dolgozunk. Ilyenkor megebédelek, és ledőlök, hogy másnap újult erővel tudjam folytatni – mondta érdeklődésünkre a színművész, majd azt is elárulta, szerencsére az állapota annyit javult, hogy nem kell folyamatosan visszarohangálnia a kórházba. – Nincs szükség kontrollra, de a biztonság kedvéért fél évente megmutatom magam az orvosnak – mondta.

Körtvélyessy Zsolt
A színművész jelenleg Kecskeméten tartózkodik, új darabot próbál (Fotó: Bús Csaba)

„Jó lenne, ha még 10-15 évet »lehúzhatnék« velük”

Zsolt nehéz időszakon van túl, lánya és párja mindvégig a segítségére volt és mindent megtettek, hogy szerettük mielőbb felépüljön. Az év vége kicsit lecsendesülten telt, januártól azonban beindult a munka.

A párommal nagyon jól vagyunk, Kingáról és az unokámról nem is beszélve. Egy igazi kis csodagombóc. 

Bízom benne, hogy most már minden rendben lesz. Jó lenne, ha még 10-15 évet „lehúzhatnék” velük. 

– A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban Csehov népszerű darabját, a Három nővért próbálom jelenleg. Szente Vajk rendezi, nagyon jó kis szerepet játszom benne. Ebben az időszakban van, hogy egy hétig is lent vagyok vidéken, csak szünnapokon utazom haza. Közel van a premier, február közepén mutatjuk be a nézőknek. Közben megy Csokonaitól Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak, illetve Az ég tartja a földet című musicalben is van egy kis szerepem. Sok dolgom van most, hála Istennek, és még lesz idén premierem. Örülök, hogy ennyi a feladatom. Ha nem lenne dolgom, valószínűleg nem élném meg jól. Azt szoktam mondani: „Had ne haljak meg, amíg élek!” Nemes Nagy Ágnestől származik ez a gondolat, nagyon találó – osztotta meg velünk a 82 éves színész.


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192727_auto_resized.jpg
origo.hu

Baloldali családból jött, és most hazament a baloldalra Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián