dráma

Az utolsó pillanatban fordult a kocka: ők lettek az idei Sztárban Sztár leszek! döntősei

Létrehozva: 2023.12.03.

Senki nem számított arra, hogy a közönség kedvence fog kiesni.

Micsoda szomorú napokat élünk! Tegnap véget ért a Dancing With the Stars, ami miatt az egyik szemünk sír, a másik nevet. Nevetünk, mert a csodálatos Krausz Gábor és Mikes Anna lettek a győztesek, akik bizony gyönyörű párost alkottak, és akiknek még Tóth Gabi is gratulált. De sírunk is, hiszen ez azt jelenti, hogy hosszú ideig nem fogjuk látni a hírességeket táncolni. Pedig micsoda show volt! Egész héten csak azt vártuk, hogy szombat este legyen, és mindenki táncoljon! Ezt a drámát pedig most át kell élnünk a Sztárban sztár leszek! műsorával is. Az ország elsőszámú házibulija ugyanis ma fejezte be az elődöntőjét. Négyen léptek ma színpadra, akiknek már közel sem volt egyszerű a feladata. Véget értek azok az idők, amikor csak heti egy produkcióval kell készülni. Már csak a legjobbak maradtak, és nekik a legtöbbet is kell teljesíteniük. 

Fotó: BS

A negyedik évad elődöntőjében drámai helyzet alakult ki: Magyarország jelenleg legsikeresebb és legnagyobb énekeseivel léptek színpadra a versenyzők, és mellettük kellett megmutatniuk a világnak, hogy igenis megérdemlik azt, hogy a döntőben énekeljenek. A mesterek ma nagyon nehéz helyzetben voltak, ugyanis nem lehetett kivetni valót találni a produkciókban, nagyon erős volt a mezőny. Éppen ezért Tóth Gabi, Babett, Majka és Joci az összeomlás szélén álltak, és mindannyian amiatt izgultak, hogy vajon mi lesz a saját versenyzőikkel. Az adás végén pedig eljött a dráma.

Nagy Alexa és Halász Rebeka kapták a legkevesebb szavazatot, ezért ők kerültek veszélyzónába. A szavazatok alapján pedig végül Halász Rebekának kellett távoznia az elődöntőből, ami azt jelenti, hogy megvan a Sztárban sztár leszek! negyedik évadának döntős gárdája: Karapancsev Kristóf (ő lett a nap hőse), Széchenyi Lili, Szolgjan Edgar és  Nagy Alexa.

A galériát az alábbi képre kattintva lehet megtekinteni: 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16983069_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb furcsa fejlemény Bereczki Zoltán rejtélyes ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25273_resized.jpg?avcount=1708636512
origo.hu

Extrém esküvőre készül Delhusa Gjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16983079_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tragikus véget ért egy magyar nyugdíjas fürdőzése az uszodában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981344_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olaf Scholz ügyes trükkel verte át összes politikai partnerét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16971214_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezt a 3 csillagjegyet hatalmas szerencse éri a februári szökőnapon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25274_resized.jpg?avcount=1708636512
origo.hu

Kórházba került, műteni kellett a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16971124_auto_resized.jpg
travelo.hu

Golyó talált el egy landolást végző utasszállítót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708636512
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16976474_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt a nagy bejelentés a SPAR-tól - ez sokakat érint!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708636512
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16982851_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Várj péntekig a tankolással, végre csökken az üzemanyag ára

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/MFFdUc6MhF-BHAwTxVm_p2OQOkCJ_a4D_Q6eGU1NXuU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlZTczMzE0MTdiNDQ4ZmM5ZGEwODE4NTUzOGU0Mjlj.jpg
Rejtély

Megszólalt a színház: Íme az igazság Bereczki Zoltán elmaradt fellépéséről