„A mindenem volt” – könnyek közt beszélt a gyászról Németh Kristóf

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 07. 13:00
A színésznek 20 év távlatából is rettenetesen fáj édesapja elvesztése, és mikor a tőle tanult dolgokról kellett beszélnie, sírva fakadt. A Palikék Világa legutóbbi részében elmondta azt is, hogy akkor érzi legerősebben apukája jelenlétét, mikor gyerekeivel játszik.

Németh Kristófnak már van egy 16, egy 4 éves, valamint egy 3 hónapos kisfia is, akikről nagyon büszkén és óriási szeretettel beszél. Imád velük időt tölteni, és igyekszik még többet, főleg mióta volt feleségével, Nikivel is jó kapcsolatot ápol. Azonban a gyerekei okozta boldogság sem tudja azt a mély fájdalmat felülírni, amit édesapja elvesztése hagyott benne, Kristóf szerint inkább csak kiegyenlítik egymást ezek az érzések. Az édesapja máig meghatározó része a színész mindennapjainak, még így is, hogy fizikálisan már nincs velük. A sztárapuka a Palikék Világának mesélt őszintén családról, karrierről.

Apukám a mindenem volt. Én úgy élem meg, hogy lényegét tekintve ő itt van, hogy tudok vele folyamatosan kommunikálni. Nyilván fizikai értelemben nem, és nem gondolom azt, hogy szellemként rám teszi a kezét, de én komplett beszélgetéseket le tudok vele folytatni, mély beszélgetéseket, mert tudom mit mondana.

- mesélte elérzékenyülve Kristóf. A színész hálás azért is, hogy mindent amit apukájától tanult, azt most át tudja adni a gyerekeinek. Ha pedig ugyanazt játssza velük, mint amit ő az édesapjával anno, akkor létrejön ez a megmagyarázhatatlan kapcsolat.

Kristóf életének legmeghatározóbb embere az édesapja volt (Fotó: Forgács Bea)

Családi kapcsolatok

Kristóf és volt felesége, Niki 7 évig nagyon rossz viszonyban voltak, egészen addig, míg a sorozatszínész nem találkozott jelenlegi párjával, Zitával. Ez az időszak azonban különlegessé tette kapcsolatát első gyermekével, aki már bőven a tinédzser éveit éli. Volt feleségével azóta is ezen viccelődnek:

Ha már a házasságunk nem sikerült, akkor a válásunk sikerüljön.

A volt feleségével való mostani kapcsolatát Kristóf azzal jellemezte, hogy azóta bizony az egész család háziorvosa Niki lett. Sőt, időnként a Zitától született két gyermekére is ő vigyáz, ami bár tudja, hogy meglepő, de meg akarják mutatni, hogy ezt így is lehet. A színész bevallotta azt is, hogy válás óta nagyon komoly önvizsgálaton ment keresztül, ami szintén ráerősített családi kapcsolataira.

család
Kristóf hálás a családja minden tagjáért (Fotó: Forgács Bea)

Színész karrier

Nincs olyan, hogy színész életpályamodell!

Németh Kristóf úgy látja, hogy ő még időben lépett a színművész pályára, de ma már maximum üzleti megközelítésből lehet megélni ebben a szakmában. A társulatok nagy része már nem foglalkoztat és nem is keres új embereket, és hasonló véleménnyel van a televíziós vagy épp a szinkron szakmáról is. Kristóf szerint, aki ezen a területen akar dolgozni, annak mellékállást is kell keresnie.
 


 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.