Szerelem

"Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?" – Kulcsár Edina és G.w.M sokkolták a rajongóikat

Létrehozva: 2023.10.04.

Kulcsár Edina és G.w.M olyan képet osztottak meg, amin sokan meglepődtek.

Kulcsár Edina és G.w.M tavaly januárban jelentették be, hogy összejöttek, azóta pedig már összeköltöztek, összeházasodtak, és már az első közös gyermekük is megszületett. Állítólag nagyon boldogok együtt, bár megesett, hogy a rajongók aggódtak miattuk különböző okok miatt – a sztárpár viszont mindenkit megnyugtatott, hogy felesleges az aggodalom.

Kulcsár Edina és G.w.M nagyon boldogok együtt / Fotó: Sandor Bankuti / hot! magazin

Kulcsár Edina és G.w.M egy igazi álompárnak tűnik, ráadásul időnként még viccelődnek is egymással a közösségi oldalaikon. A mókás kis üzengetéseiket nyilvánosan teszik, így mindenki láthatja, hogy úgy viselkednek, mint az igazi szerelmes tinik – nemrég például egy poénképet raktak ki, amit egyikük sem bírt szó nélkül hagyni.

– Azt hiszed, hogy nem találok nálad jobbat?
– Azt

– olvasható a humoros fotón, amit egy Insta Storyként osztottak meg, és elég sokakat megleptek vele, hiszen voltak, akik a poénkodás helyett inkább G.w.M "nagyképűsködését" vélték felfedezni benne, de persze csak ártatlan viccelődésről volt szó.

G.w.M csak annyit írt erre, hogy "Hát naaa.....", mire Kulcsár Edina azt reagálta, hogy "Igaz!", ezzel is arra utalva, amit már rengetegszer elmondott, hogy a rapper élete szerelme, és nála jobbat, tökéletesebbet keresve se találna magának – vagyis az influenszer továbbra is imádja a férjét, aki állítólag máris örülne egy második közös gyermeknek.

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/UI5zYw0T9nynvdCimFjZq-e_jI7RIO_DXbYHFcSS-F0/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg2NWRjYTZjZDg1NzQ5Yjg4ZDU1NmNiZjAxZGI5OTU3.jpg
Ezt ne hagyd ki!

G.w.M nagy bejelentést tett: jöhet a következő baba!

Jöhetne a következő trónörökös.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16712723_auto_resized.jpg
origo.hu

Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22345_resized.jpg?avcount=1701197110
origo.hu

Matthew Perry halála után is beleszólhat a Jóbarátok sorsába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16714810_auto_resized.jpg
borsonline.hu

G.w.M hivatalosan is bejelentette a szörnyű hírt: "csak hiábavalóság az egész"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16715536_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ritka pillanat: sikerült lefotózni egy vadmacskát a Mecsekben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16713686_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan dolog derült ki Tóth Gabi szerelméről, tényleg igaz volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16713649_auto_resized.jpg
vg.hu

Fellázadtak a tagállamok: Brüsszelnek alaposan meg kell vágnia a kiadásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22351_resized.jpg?avcount=1701197110
origo.hu

Görög Zita egy törölközőben mutogatja magát - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16714319_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez a karmikus küldetése a Nyilasnak a jegy jellemzése szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22340_resized.jpg?avcount=1701197110
borsonline.hu

Extra Lidl kedvezmények a 65 év felettiekért! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701197110
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22357_resized.jpg?avcount=1701197110
ripost.hu

Jákob Zoltán vallomása: Ez nem jött össze, szingli vagyok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22053_resized.jpg?avcount=1701197110
origo.hu

Az eMAG társ az ünnepi előkészületekben(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/3IP-aiUVpEVFhqiT38TZwo4rq1NPmIR3iDJHKIBdKtI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2MDI5ZDczMjViYTRhMDlhZTQwYmUxMDM2YzM5Mjgy.jpg
FELÉPÜLÉS

Öt infarktus és egy agyvérzés: orvosi csoda, ami Lajsz Andrással történt