Vágyak

Karnyújtásnyira van győzelem! Elárulta leghőbb vágyát a Séfek Séfe versenyzője

Mona

Létrehozva: 2023.10.04.

Gajdos Dávidnak a Séfek Séfe győzelme óriási lépés lenne álma megvalósításához.

Gajdos Dávid családjának vágya teljesült azzal, hogy szerepelt a Séfek Séfe ötödik évadában. Bár profi szakácsként dolgozik, rengeteget tapasztalatot és tudást szerzett a forgatások alkalmával.

A tavalyi évad után a feleségem megkérdezte a kislányomat, szeretné-e, hogy az apukája benne legyen a tévében. Gyakorlatilag minden innen indult – kezdte a Borsnak. – Nem én jelentkeztem, a családom nevezett be a versenybe. De nem bánom, hogy így alakult, mert óriási kihívás volt számomra az ott töltött idő. Jó volt látni, milyen profi szakmai stábbal készül a műsor, rengeteget lehet tanulni tőlük és a séfektől – mondta a kétgyermekes édesapa, akinek a tévé képernyője előtt szurkolt mindvégig felesége az 5 éves Lénával és a 2 éves Dominikkal.

A párommal tizenhárom éve vagyunk együtt, de csak nemrég, a nyáron házasodtunk össze. Nagyon jó társ, mert mindenben támogat. A nővérem egy házzal él arrébb tőlünk, tőle is személyes támogatást kapok, a húgom pedig Németországban él. 

Sajnos a szüleim már nem élnek, édesanyámat lassan 9, apukámat pedig ebben az évben veszítettük el. 

– Remélem, hogy néznek odaföntről, szurkolnak és büszkék rám – árulta el lapunk érdeklődésére a kék csapat versenyzője.

Gajdos Dávid Séfek Séfe
Dávid biztos pontja a kék csapatnak Fotó: TV2

Londonban élt öt évet

Dávid hosszú utat járt be, öt éven át élt Londonban, a karrierjét kint alapozta meg. Onnan hazatérve szinte mindent elölről kellett kezdenie. A kitartásnak, a tanulásnak köszönhetően sikerült újra felépítenie magát, és ma már főszakács egy Miskolc-Tapolcán lévő neves hotelben.

Technikusként végeztem, de nem a szakmámban helyezkedtem el. 

Mikor kiköltöztem, még a nyelvet sem beszéltem, tudtam, hogy nagy dolgokra nem számíthatok, mosogatóként kezdtem a pályafutásomat, de sikerült megmásznom azt a bizonyos szamárlétrát, és végül egy étterem konyháját irányíthattam. 

– A párom időközben várandós lett a kislányunkkal, ezért úgy döntöttünk, visszajövünk Magyarországra, mert nem szerettem volna, hogy Londonban nőjön föl a gyermekünk – mesélte lapunknak.

Gajdos Dávid
Wolf András a verseny során végig számított Dávid szakmai tudására Fotó: TV2

Nagy vágya egy saját étterem megnyitása

A 34 éves, edelényi fiatalembernek azonban vagy egy álma, aminek a megvalósításában a Séfek Séfe győzelme sokat segítene…

Mindig is szerettem volna egy vállalkozást, egy saját üzletet nyitni, ahol a magam ura lehetek. 

– Szeretem a kihívásokat, maximalista vagyok, nincs értelme megállni egy szinten. Ha megnyerném a műsort, közelebb kerülnék az álmomhoz. Ha mégsem, akkor sem adom föl, a sorsra bízom, miképp alakul az életem ezen része – mondta Wolf András versenyzője.


 


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729725_auto_resized.jpg
origo.hu

Őrjítően szexi, átlátszó fehérneműben Vasvári Vivien - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22515_resized.jpg?avcount=1701562509
origo.hu

Újabb babával bővül Kulcsár Edináék családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731459_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729052_auto_resized.jpg
vg.hu

Változás: máshogy fog számlázni az MVM – „jogos a kritika”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730355_auto_resized.png
metropol.hu

Kulcsár Edina bejelentette: „Hamarosan újra baba lesz a családban”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728874_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt fordulat! Horn Gábor hatalmas balost vitt be az ellenzéknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701562509
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730074_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 3.: Nagyon meghitt lehet az első adventi vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731065_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ördög Nóri alaposan keresztbe tett Marics Petinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701562509
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701562509
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/OJG5kSh42ok3U3nUxD41tRfA3XEl0Y8WKeYY1BfjZp8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhZWUwMWE0ODM4ZjRiYzRhOTJiYTdiZDcwYTM1NGEz.jpg
Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/tsB3CneSuCi7xSfdm46bOBfhAVKIi6OQWAZCHsigwoQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZGU2MWExMmJmNTQ1ZGFiNzA1MzViYzQ2NjBlOWRj.jpg
Ünnep

Élő adásban üzent kislányának Krausz Gábor