Először ad koncertet Magyarországon a Take That. A kilencvenes évek elejének legsikeresebb brit fiúcsapata a nagy slágerek mellett novemberben megjelenő új albumáról is játszik 2024. július 3-án a Budapest Parkban. A jelenleg trió felállásban működő együttes, amelyben korábban Robbie Williams is szerepelt, This Life című friss korongját előbb brit, majd európai turné keretében mutatja be.
A Take That 1989-ben alakult Manchesterben, az eredeti tagok között Gary Barlow, Howard Donald, Mark Owen és Jason Orange is szerepelt. Első lemezük 1992-ben jelent meg Take That & Party címmel, és a brit albumeladási listákon a második helyig jutott. A folytatás alig több mint egy évvel később érkezett: az Everything Changes című anyag már az élre került az Egyesült Királyságban, és a nemzetközi ismertséget is meghozta a csapatnak, világszerte több mint hárommillió példány kelt el belőle. 1995-ben Robbie Williams kivált a formációból.
2010-ben váratlan fordulatként megjelent a Shame című új dal, amelyet Gary Barlow és Robbie Williams közösen írt, miközben a páros már 1995 óta nem dolgozott együtt. Nem sokkal később Williams bejelentette visszatérését a csapatba, és újból az eredeti felállásban készítették el a Progress című lemezt, amely a megjelenés első napján az évszázad leggyorsabban fogyó albuma lett.
Két évvel később Robbie Williams és Jason Orange mégis kiszállt a zenekarból, a Take That azóta trióként működik. Idén novemberben jelenik meg a This Life című, kilencedik Take That-album, amelyről egy ízelítő – a Windows című dal – már megérkezett. A megjelenést egy tavaszi brit turné követi, majd a This Life – Under the Stars című európai koncertsorozat, amelynek keretében most először hazánkba is ellátogat az együttes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.