Kapcsolat

"Nem akarok a társam anyukája lenni" - Zimány Linda elárulta, milyen társat keres

EVE

Létrehozva: 2023.09.24.

Hiba az ismertség, és a siker, Linda élete mégsem teljes, hiszen csak egy jó kapcsolatra vágyik igazán.

Elfoglalt üzletasszony, sikeres nő, modell, aki nap mint nap dolgozik a saját ruhamárkáján, ő Zimány Linda. A hot! magazin arról kérdezte a szőkeséget, hogy van mostanság, ugyanis keveset hallani róla. 

– Munkával telt a nyár, hiszen dolgoztunk a ruhamárkám őszi kollekcióján. Hála Istennek, rengetegen szeretik, és jók a visszajelzések, amiért eszméletlenül hálás vagyok – kezdte az üzletasszony a hot! magazinnak.

zimány linda
Linda úgy érzi, már megérett egy komoly kapcsolatra Fotó: Bors

Párt szeretne

Korábban Linda azt nyilatkozta lapunknak, hogy a fér­fiak nem mernek nyitni felé. Elmondása szerint ez azóta már megváltozott, de ezért neki is tennie kellett.

Annak is betudható ez, hogy sokkal nyitottabb vagyok, mint korábban.

– Nyilván az embernek el kell jutnia lelkileg egy olyan szintre, hogy nyitottabbá váljon az ismerkedésben. Sok ember fejében van egy prekoncepció: olyan tulajdonságokkal ruháznak fel embereket, amik amúgy nem is léteznek. Ezért is nem jön össze sok ismerkedés. Most már figyelek, hogy ne legyen az, hogy megijedek, ha valaki megszólít, csak mert kialakítottam a fejemben egy képet arról, hogy ő milyen – mesélte Linda.

zimány linda
A gyönyörű modell még nem találta meg élete párját Fotó: Vaskó Tamás

Fontos az élettapasztalat, hiszen máshogy nézünk az emberekre, mint fiatalabb korunkban. Ez is segíthet abban, hogy megtaláljuk a párunkat.

– Fiatalon sokkal könnyebben belemegy az ember kapcsolatokba, és sokkal lazábban veszi. 

Harminc fölött már nem keresek kalandokat: inkább lelki társra vágyom, mint alkalmi kapcsolatra.

– Ilyenkor végiggondolom a jövőmet, hogy mit akarok magamtól, az élettől, és arra jutok, hogy egy bizalmas társat keresek, akivel együtt fejlődöm. Nem akarok a társam anyukája vagy bébiszittere lenni, hanem a párja.

zimány linda
Linda a ruhamárkája körüli teendőkkel foglalkozik a hétköznapokon Fotó: Bors

Divatbemutatót tartott

Áprilisban lett egyéves a ruhamárkája, amit egy bemutatóval ünnepeltek, ahol többek között olyan sztárok is jelen voltak, mint Pataki Ági, Sári Évi, Demcsák Zsuzsa, Weisz Fanni, Bódi Sylvi, Yvonne De­de­rick, Köllő Babett, Lissák Lau, Szőke Zsuzsi, dr. Hegedűs Bea, Kaló Jenni és dr. Medgyesi Gabriella.

– Boldog vagyok, hogy szeretik a márkát és a munkámat, illetve hogy megtiszteltek a jelenlétükkel – mondta Linda. További részlekért keresd a hot! magazin e heti számát!

A hot! magazinnal hetente beleláthatsz a sztárok magánéletébe Fotó: hot!

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek