
Tóth Lüszi mindössze 13 éves volt, mikor a Megasztár negyedik szériájában berobbant a köztudatba. A kislány szépen menetelt a műsorban, egészen a döntő kapujáig eljutott, ám a kiesése nagy törést okozott a zenei karrierjében is. Egy-két évig még próbálkozott a köztudatban maradni, idővel aztán feledésbe merült a neve... De mi történt vele azóta?
Kezdjük ott, hogy már a gyermekkora sem alakult túl fényesen, ugyanis hiába adódtak lehetőségei, nem igazán élt vele. Egyre többször szóltak arról a hírek, hogy egyre nagyobb zűrökbe keveredik. Volt szó folyamatos bulizásról, alkoholproblémákról, és arról is, hogy kicsapták az iskolájából. Pedig nagy reményekkel vágott bele a tanulmányaiba a Pécsi Művészeti Gimnáziumban...
– Úgy emlékszem, zongorára vették fel ének helyett, és ez megviselte. Kicsit furcsa személyiség volt, például mintha szégyellte volna a dalát, ami akkoriban megjelent. Úgy tudom, kidobták a kollégiumból, ahol lakott, mert cigizett bent az épületben, és sokszor sokáig bulizott, aztán kicsit piásan ment vissza a koleszba – idézi a Ripost még évekkel ezelőttről az énekesnő volt osztálytársát, akinek szavait alátámasztja az a tény is, hogy 2010-ben is elmulasztott egy óriási lehetőséget Lüszi. Egy francia zeneszerző, Renaud Schmitt látta meg a tehetséget benne, két dalt is felvettek, s Franciaországban koncerttel várták. Ám az akkor 15 éves lány az elmondottak alapján félvárról vette a dolgot...
Miután az áhított zenei karrier nem sikerült, s az újságok csak arról írtak, hogy mennyire kisiklott az élete, Lüszinek újra kellett terveznie a jövőjét. Ez sikerült is neki, felelősségteljes, gyönyörű nővé cseperedett. A Ripost információi szerint egy Somogy vármegyei településen lévő lovardában dolgozik, illetve a méhészetbe is belevágott. De nem csak a karrierje szárnyal, hanem a magánélete is. Megtalálta szerelemét, akivel évek óta egy párt alkotnak.
– Nem volt egyszerű gyerekkora, elváltak a szülei, az édesanyja görcsösen sztárnak nevelte, de végül kipukkadt a lufi, ő pedig egyedül maradt ebben a helyzetben. Nyilván szeretett volna énekesnőként érvényesülni, és amiért ez nem sikerült, egyre zűrösebbé váltak körülötte a dolgok. De ez már a múlt, amire ő sem szívesen emlékszik.
Ma már elismert a munkájában, rengeteg tanítványa van, lovas táborokat szervez gyerekeknek, felnőtteknek pedig túrákat. Az éneklés pedig csak hobbiként létezik számára
– mondta a Ripostnak Lüszi egyik ismerőse. A lap megkereste az egykori gyereksztárt is, ám egyelőre nem reagált az érdeklődésükre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.