Társ

Pszichológus készíti fel Jákob Zoli új „szerelmét”

Buster

Létrehozva: 2023.09.05.

A magyar milliárdos még döntés előtt áll, de már most rendelt valamit, ami majd fitten tartja választottját.

Jákob Zolinak ugyan még legalább három hetet kell várnia, mire hazaviheti új társát, de már most hatalmas várakozással tekint az előttük álló boldog, közös évek elé. Nem, egyelőre még nem a Nagy Ő győzteséről beszélünk, hiszen nem tudhatjuk, hogy Magyarország 37. leggazdagabb embere végül megtalálta-e az igazit a nyári forgatások alatt. Amiről most szó van, az Lini, a gyönyörű törpeuszkár, akinek egyelőre csak a neve és a neme biztos, hiszen Zoli még nem választott ki az alomból azt az ebet, amelyik néhány hét múlva megkezdheti vele luxuséletét.

Bővül Jákob Zoli családja  Fotó: Markovics Gábor

Régóta érlelődik bennem a gondolat”

A lányaim, vagyis az ő kutyusuk adták az ötletet, hogy én is gazdi legyek. Nekik a menhelyről fogadtunk örökbe egy nagyon aranyos, keverék kutyát. Hogy őszinte legyek, rajongunk egymásért az ebbel, és már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy ezt a szeretetet állandósítsam az életemben egy saját kutyával. 

A fajtaválasztásnál fontos volt, hogy a szőre hipoallergén legyen és ne is nagyon hullassa.

 Ezért esett a választásom végül az uszkárra-- kezdte a Borsnak a körmös király, aki a mögöttünk álló hétvégén el is látogatott egy mestertenyészetbe, ahol azonnal megtalálta a közös hangot egy alomnyi barna aprósággal.


Mindkettőjüket felkészítik a közös életre

Egyelőre abban vagyok biztos, hogy kislány lesz a választottam és már a nevét is tudom. Lininek fogom hívni a lányaim után. A Liliána és Nikolett nevek két kezdőbetűjét használtam fel és remélem, hogy a kis apróság is olyan bújós lesz, mint amilyenek ők voltak kicsinek – mondta nevetve az üzletember, aki szakember segítségét is kéri majd, hogy Lini jó kutya, ő pedig jó gazdi lehessen. – Napokon belül döntést hozok, de Lini három hétig még az anyukája mellett marad. Aztán négy napra egy kutyaidomár-kutyapszichológus veszi majd magához és tanítja meg neki az alapokat a városi élethez. 

Majd ugyanez a szakember engem is megtanít, hogyan legyek jó gazdi, hiszen nem csak arról van szó, hogy a kutyának mindent tudnia kell, nekem meg semmit 

tette hozzá a Ripostnak Jákob Zoli, aki egy különleges, már-már extravagáns eszközt is rendelt Lininek. 

Van otthon egy futópadom, amit használgatok, de bevallom, nem annyit, amennyit kellene. Találtam a neten egy direkt kutyák számára kifejlesztett példányt, amit meg is rendeltem, így reggelente együtt futhatunk majd és ez talán számomra is jelent majd némi motivációt – magyarázta a Nagy Ő.

Ilyen csodaszerkezeten edz majd Jákob Zoli kutyája  Fotó: Jákob Zoli

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757164_auto_resized.jpg
origo.hu

A kiscsapat, amely porig alázza a Real Madridot és a Barcelonát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22802_resized.jpg?avcount=1702231220
origo.hu

Így vette át Karikó Katalin és Krausz Ferenc a Nobel-díjat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758268_auto_resized.png
metropol.hu

Zelenszkij fogta magát és Orbán Viktor után utazott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757899_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hoppá: Liu Shaoangot saját kínai csapattársa gázolta el verseny közben! (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757713_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szépek és vidámak: fantasztikus Vilmos herceg és Katalin hercegné karácsonyi üdvözlőlapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756233_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp kritikája a lecserélt Szoboszlai Dominiknek is szólhatott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22803_resized.jpg?avcount=1702231220
origo.hu

Káprázatos, szexi ruhában érkezett Tóth Gabi a TV2 show-jára - képek, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758524_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 11.: A Nyilas egyre lelkesebb, a Skorpió kényes helyzetet kezel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal halálát okozta Norbert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702231220
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757264_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kemény szavakkal beszélt Blága Tünde a Miss Universe világversenyről: "Örülök, hogy végre vége"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702231220
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/hfJdY6Ed1jcmBBQESpOvoPgYWGmSpzSLGlahky-BLro/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYmFjYzNhMmRhNDRhMzhhYThkMzUzZjE4MWY1YWEw.jpg
Bemutató

A Karthago együttes tagja nem hagyta szó nélkül Kiszel Tünde új naptárát - videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4qIh0hhjpIr-MLPdLyJWdQ6IC7hcSDqvpKwkhlyc8R8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViMWRkODc1Njg0ZDQxMGI4MjM2MTI1NzllZGFmOGRh.jpg
TÁMADÁS

Túl messzire mentek? Legújabb műsorát látva csúnyán beleálltak Palik Laciba