Hihetetlen gazdagság

Hihetetlen: Ennyi idő alatt keresi meg Szoboszlai Dominik a luxuskiegészítőinek árát

K.B.

Létrehozva: 2023.09.11.

Négy nap alatt megkeresi az egyik 30 milliós karórája árát.

Szoboszlai Dominik jelenleg talán a legtehetségesebb aktív magyar futballista. A középpályás tehetségét már a világ top futballjában is kezdik felfedezni, ugyanis a Liverpool csapatában kezdőként kap helyet hétről hétre. A legutóbbi Aston Villa elleni meccsükön ráadásul még gólt is szerzett a válogatott focistánk. Nem véletlen, hogy a magasan jegyzett sportoló, ehhez dukáló magas fizetéssel is rendelkezik. Sajtóértesülések szerint 54 millió forintos, vagyis 120 ezer fontos heti fizetéssel büszkélkedhet a játékos.

Szoboszlai (balra) máris elvarázsolta a Liverpool-drukkereket, Gerrardhoz hasonlítják
Szoboszlai Dominik a veretlen Liverpool játékosa jelenleg /Fotó: Twitter/LFC

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, Dominik beszerzett egy-két luxus terméket, miután Angliába költözött az új csapatához. Erről tett tanúbizonyságot, amikor a múlthét folyamán hazatért a válogatott összetartásra. A Telkiben róla készült képeken ugyanis jól látszott a 30 millió forintos Patek Philippe Aquanaut (5167R-001) karóra a kezén, egy 1 millió 300 ezer forintos Louis Vuitton LV x YK Multipocket hátizsák a hátán, és a sneaker rajongó követői szerint Dominik lábán egy Lanvin Leather curb cipő látható, amely 970 dolláros darab, vagyis 339 ezer forint.

Na de lássuk a számokat:

Ha körülbelül iránymutatónak tekintünk a heti 54 millió forintos (120 ezer fontos) fizetésére Dominiknak, akkor egy óra alatt a focista 320 ezer forintot keres. Így könnyen kiszámolhatjuk, hogy a különböző luxus termékek árát mennyi idő alatt keresi meg Szoboszlai Dominik.

  • A cipője árát: kicsivel több, mint egy óra alatt megkeresi a rávalót
  • A táskája árát: egy délutáni "műszakban" megkeresi, összesen 5 óra alatt
  • A karórája árát: 98 óra alatt keresi meg, vagyis kevesebb mint 4 munkanap alatt

Ráadásul a heti 120 ezer fontos fizetését bónuszok nélkül kell érteni, úgyhogy ennél csak gyorsabban keresheti meg a kiegészítők árát. A Portfólió óvatos számításai szerint bónuszokkal együtt akár a heti 150 ezer fontot is elérheti a magyar sztár gázsija.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16998605_auto_resized.png
origo.hu

Ezt mondta Kárpáti Rebeka apja lánya 17 évvel idősebb, milliárdos párjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25444_resized.jpg?avcount=1709088615
origo.hu

Tóth Gabi elárulta, mit gondol Mikes Annáról - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16998165_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Egy rejtélyes alak kezdett követni minket” - befalazott holttest után kutattak a fiatalok egy kísértetkastélyban - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16998198_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Házkutatást tartott a NAV Márki-Zay Péteréknél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16994594_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt az egytálételek császára: ha így készíted a brassóit, mind a tíz ujjad megnyalod utána

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16998600_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Térképen az orosz előretörés a kelet-ukrajnai Donbaszban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25436_resized.jpg?avcount=1709088615
origo.hu

Alig férnek el a felsőben Metzker Viki hatalmas mellei - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16981637_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez Rácz Jenő kedvenc süitje - nem hiszed el, milyen pofonegyszerű!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25385_resized.jpg?avcount=1709088615
life.hu

A tartós megoldás: a hüvelyflóra regenerálása a mindennapokban (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25391_resized.jpg?avcount=1709088615
origo.hu

Így válasszunk műfüvet! Közel 40 százalékkal nőtt a műpázsitot választók száma ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16997906_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nincs is ennél édesebb: így rendezkedik Stohl Luca tüneményes kislánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16998110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marsi Anikó végre pontot tesz az i-re: megmutatta pocakját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/drWG6wAN9mYgTEsuyuaBBiv1eWo3_GD5C3zwGkWQLjo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JjYTU4NjEyYTJmMjQ5NzY5Yjc2OTFjZWJiYThlMzZh.jpg
Interjú

Singh Viki bántalmazó kapcsolatáról vallott: "Volt, aki négy évig folyamatosan vert"

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/onvF65BGVnMSL-Rfeh7OmhBV1Um5UaQKy4Mdva55NCM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzZmRmYTUzNWRhMDQ0OTNhMTI2YWQ3NWVlNjFmY2U1.jpg
megrázó

Megrázó felvétel: kerekesszékbe került Zsófia hercegné