Robbanás

A Viszkis szomszédja robbantotta fel magát Esztergomban

Zs.

Létrehozva: 2023.09.21.

Szerda este hatalmas robbanás rázta meg Esztergom egyik külső kerületét, egy körözés alatt álló, zavart elmeállapotú férfi gyújtotta, majd robbantotta magára a házát. A detonációban vele együtt egy rendőr is meghalt, további 11 ember megsérült. A dráma közvetlenül Ambrus Attila portája mellett történt, a két férfi 300 méterre lakott egymástól.

Az egész országot megrendítette a szerda este történt tragédia, melyben egy civil férfin kívül egy fiatal és életerős TEK-es is életét vesztette. A teljes történetet csütörtök délelőttre ismerhettük meg, amikor a rendőrség részletes, hivatalos közleményt adott ki az esettel kapcsolatban.

A robbanás után a helyszínt elárasztották a rendőrök (Fotó: Bánkúti Sándor)

„A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben, az eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak. A Központi Nyomozó Főügyészség ügyészeinek és a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának jelenlétében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával szemle zajlik a helyszínen, ahol a rendelkezésre álló információk alapján az állapítható meg, hogy rendőri mulasztás nem történt az ügyben. Az eddig beszerzett adatok szerint 2023. szeptember 20-án a TEK műveleti egysége egy előre egyeztetett bűnügyi feladat végrehajtására vonult ki egy esztergomi címre, majd 19 óra körül behatoltak az épületbe, mert a körözés alatt álló férfi nem volt együttműködő és a vele folytatott tárgyalás sem vezetett eredményre. A férfi az elsődleges adatok alapján ekkor szándékosan gázrobbanást idézett elő. A robbanás következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette, több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben, civil személy nincs köztük. Az elkövető az elsődleges adatok szerint szintén meghalt a robbanásban.” 

A helyszínen elképesztő méretű volt a rendőri jelenlét (Fotó: Bánkúti Sándor)

A Viszkis szomszédja 

A Búbánatvölgyet Esztergom ékszerének írják le azok, akik már valaha jártak erre. A Dunakanyarban található, erdőkkel körül ölelt völgyben tavak terpeszkednek, a csendet és a jó levegőt szinte harapni lehet. Nem csoda, hogy az elmúlt években sokan döntöttek úgy, hogy maguk mögött hagyva a város zaját, itt kezdenek új életet. Ide bújt el a világ elől az a koreai zen buddhista közösség is, akik templomot építettek, de itt telepedett le a családjával Ambrus Attila is. A házát felrobbantó férfi a szomszédja volt... 

Zavart elme 

A helyiek elbeszélése szerint a robbantó egy összeesküvés-elmélet hívő férfi volt, aki már jó ideje traktálta a környezetét a tévképzeteivel. Éppen ezért nem is akad barátja a környéken, az emberek egy ideje kerülni kezdték. A Bors információi szerint Ambrus Attila sem barátkozott vele, pedig a házaik körülbelül 300 méterre álltak egymástól. A Viszkist a robbantás másnapján, csütörtökön délelőtt kerestük meg telefonon, hogy megkérdezzük tőle: hallott vagy látott-e valamit, rendelkezik-e információval az esettel kapcsolatban? A kérdéseinkre azonban Ambrus nem kívánt nyilatkozni. Azt viszont megerősítette, hogy tényleg a szomszédságában történt a tragédia. 

Ambrus Attila
Ambrus és családja szeret a környéken hosszú tóparti sétákat tenni (Fotó: Bors)

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22825_resized.jpg?avcount=1702301712
origo.hu

Zelenszkij elárulta, mire készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16760450_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Zelenszkij elárulta: ezt kérte Orbán Viktortól (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16760299_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai nagyon odadörgölt a kritikusainak: mindenki őt ünnepli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16761340_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezek az autópályák válnak fizetőssé 2024-ben – térképen a díjköteles szakaszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22827_resized.jpg?avcount=1702301712
origo.hu

Halálra marcangolt egy nőt három juhászkutya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16760164_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ennek a városnak a központjából kitiltják a régebbi gyártmányú autókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22836_resized.jpg?avcount=1702301712
origo.hu

Milyen egy gyerekszobába szánt okostévé? (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702301712
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22831_resized.jpg?avcount=1702301712
kvizjatek.mandiner.hu

Játsszon kvízjátékunkkal és jusson el ön is páros belépőink egyikével Mága Zoltán XVI. Budapesti Újévi Koncertjére!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/8JHGiZ_IsabPtP9Ra0y0YZfHbUVmWswOTDARdmTDkaY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I3ZjdkZjMwMmJiODQ0NGVhNDgwOThiMTM2NmZhZDVm.jpg
BÜSZKESÉG

Csézy által készített ruhában vette át a Nobel-díjat Karikó Katalin

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/n4PgI4o-OjoTe7aX0Az-QgesiOIKLTNsr20o7-VNEWs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IzYmI5ZTdlMzI3ZDQ1ODhhYzEzNDNiMTI2ZTQyODA0.jpg
VÉGE

Vége! 15 év után szakítottak Balázsék: „Eljött az idő, hogy váltsak”