NYÁR

Tóth Vera a párkapcsolatáról vallott: „Ezt minden párnál kötelezővé tenném”

mkb

Létrehozva: 2023.07.10.

Módosítva: 2023.07.10.

Sűrű nyár elé néz Tóth Vera és párja, Zoli. Munkával teli a naptáruk, de ki tudja, talán az esküvőjükre kivesznek pár szabadnapot!

Három nap pihenőt ad magának a nyáron Tóth Vera. Az énekesnő ritkán ad interjút a magánéletéről, ám a Borssal most kivételt tett: többek között elárulta, dolgos hónapok várnak rá és párjára.

Vera a nyári terveiről mesélt (Fotó: Sinco)

„A nyarat megtoljuk!"

Az első hónapokban a világban dúló zűrzavar és gazdasági hatásai miatt nem igazán voltak koncertek. Most már több a lehetőségünk, ezért a nyarat megtoljuk! – szögezte le Vera a Bors felkeresésére. – Robotüzemmódba kapcsolunk a párommal, hogy behozzuk az anyagi kiesést – utalt Pauli Zoli séfre. – Az énekeseknek nagy a felelőssége: munkát kell adnod a stábodnak, a zenészednek, a menedzserednek. A koncertek sem a semmiből teremnek, sok munka van benne: referenciaanyagokat küldünk ki helyszíneknek, személyesen egyeztetünk – sorolta Vera, majd hozzátette:

Nagyon örülök és hálás vagyok, amiért dolgozhatok, és van, aki várja, hogy a színpadon lásson.

Hogy bírja a feszített tempót, Vera vitaminokat szed, edzésekre jár, és az étkezésre is figyel:

Hétköznap szigorúan állok az evéshez, semmi cukor, tészta, tej. Mindig várom a hétvégét, hogy azt ehessek, amit akarok! – nevetett. – Ahogy idősödöm, úgy érzem egyre fontosabbnak, hogy eleget aludjak, pihenjek. Legkésőbb éjfélre ágyba akarok kerülni. Addigra aztán annyira fáradt is vagyok, hogy nagyjából fél perc alatt el is alszom.

„Augusztusban azért kiveszünk három nap pihenőt"

Szükség is van a pihenésre, mozgalmas nyár vár az énekesnőre:

A párommal a mostani az egyetlen és utolsó szabad hétvégénk októberig. Augusztusban azért kiveszünk három nap pihenőt – árulta el az énekesnő, majd hozzátette: – Én a szórakoztatóiparban dolgozom, ő pedig a vendéglátásban, nagyon hasonló az időbeosztásunk. Megértéssel vagyunk egymás iránt, és igyekszünk a lehetőségekhez mérten a legtöbb időt együtt eltölteni. Ezen kívül minden héten kijelölünk egy fix napot, amikor együtt vagyunk, csak ketten. Nem kell feltétlenül puccos programra menni, az is jó, ha csak bámuljuk a tévét, de együtt legyünk, érezzük egymás közelségét. Ezt minden párnál kötelezővé tenném – fogalmazott az énekesnő, majd hozzátette:

Év végére meglátjuk, mennyire volt gyümölcsöző a nyári tevékenységünk. Szeretnénk, csak úgy, mint idén, januárban a trópusokra utazni, két hétre elszökni a szürke télből egy másik kontinensre – árulta el.

Zoli és Vera a dolgos hónapok után méltó pihenésre készül (Fotó: Facebook / Tóth Vera)

Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom"

A legutóbbi ilyen nyaralásukkor, év elején felreppent a sajtóban a hír, miszerint a festői környezetben össze is házasodtak. Ezt a pár akkor nem erősítette meg, lapunk kérdésére Vera pedig most diplomatikusan leszögezte:

Nem házasodtunk még össze. Azt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, hogy idén nem történik-e meg 

– fogalmazott sejtelmesen, mire azt tippeltük, hogy talán az előbb említett augusztusi háromnapos pihenőben kerítenek erre sort. Vera erre csak egy kacagással felelt.

Egyfajta tévés szereplést vállalna

Bár teljesnek érzi az életét, Vera egy bizonyos fajta tévés szereplést még el tudna képzelni magának, ez pedig a zsűrizés:

Ha ítésznek hívnának egy tehetségkutatóba, lehet, hogy igent mondanék. Úgy érzem, hozzá tudnék tenni egy feltörekvő tehetség sikeréhez, minden tapasztalatom megvan hozzá, hogy segíteni tudjam. Akármilyen showműsort azonban nem vállalnék, mint ahogy korábban sem tettem. Hetente többször felkeresnek, mostanában főleg párkapcsolati műsorokhoz. De nekem ahhoz nem lenne kedvem, hogy reggelente az arcomba nyomott kamera előtt csókoljam meg a páromat.

Tehát most már nem minden vágya, hogy a kereskedelmi tévében szerepeljen, mint mondja, megvan a maga közössége:
Az én követőim tényleg csak azok, akik akár a koncertjeimen is velem tartanak, akik kedvelnek. Szuper cuki és zeneértő emberek. És van például egy néni, Magdika, nyolcvanéves is elmúlt már. Évek óta minden reggel és este ír, hogy szép napot, majd jó éjt kívánjon. Már napi rutinommá vált, hogy elolvassam. Tudom, hogy amíg üzen, addig Magdika jó egészségben van.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el