Búcsú

Liptai Claudia bejelentette a visszavonulását

N.T.

2023. június 8. csütörtök 06:00

A népszerű hazai műsorvezető búcsúzott egyik szerelemprojektjétől, egy ideig utoljára állt színpadra. Elmondhatatlanul hálás a nézőknek, amiért ennyi szeretet kapott.

Ahogy arról a Bors is beszámolt, Liptai Claudia a Nő a tét című, YouTube-on is elérhető beszélgetős műsora mellett egy önálló esttel is készült a rajongóinak. Ennek megfelelően májusban turnéra is indult az országban műsorával, amely már évek óta dédelgetett álma volt. A Clauságok című előadásaiban saját történetei és a gyerekkora mellett Till Attiláról, a férjéről, Pataki Ádámról, valamint lánya édesapjáról, Gesztesi Károlyról is mesélt.

Liptai Claudia
Liptai Claudia nyári szünetre megy, de már alig várja, hogy ismét színpadra állhasson Fotó: Nagy Zoltán / Bors

A színész-műsorvezető egy eddig soha nem látott oldalát mutathatta meg a turnéján, hiszen az eddig soha nem hallott történetek elmesélése mellett még az énekhangját és színészi tudását is megcsillogtatta. Claudiának azonban az országjárás és egyéb elfoglaltságai miatt is szüksége van most egy kis pihenésre, így fájó szívvel, de egy időre visszavonulót fújt. 

Tegnap a nyári szünet előtt utoljára „gyújtottam” fel a színpadot a Clauságokkal Debrecenben. Teltház volt és a végén állva tapsoló embereknek integethettem. Volt olyan házaspár, akiknek a 14 éves gyerekük vette a jegyet, apák napjára! Megint elképesztő mennyiségű szeretetet kaptam. Nehéz most dobozba tenni a kellékeket az élményeket. De ősszel mindenhova is elviszem az önálló testem! Köszönöm a nézőknek és annak a csoda csapatnak akik a kedvemért még be is öltöztek Claudiáknak!

- írta búcsúzóul Instagram-oldalán a népszerű műsorvető, bejegyzését ITT lehet megnézni.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492885_auto_resized.jpg
origo.hu

Biden gátlástalan javaslata: elképesztő pénzzel támogatná a vérontást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20136_resized.jpg?avcount=1696029908
origo.hu

Legkisebb sortjában fotóztatta fenekét Opitz Barbi - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hazazavarták a kórházból, órákkal később meghalt a családapa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490877_auto_resized.jpg
vg.hu

Az ÖBB hétfőtől levágja a magyar Railjetet a nyugat-európai hálózatról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16492857_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kilesték fürdés közben Szoboszlait és partnerét – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16493061_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nógrádi György: Egy újabb pofont kapott az ukrán elnök

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20137_resized.jpg?avcount=1696029908
origo.hu

Kulcsár Edina és G.w.M második közös gyerekükről beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491611_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. szeptember 30.: a Bikának értékes felismerései lesznek, a Bak ellazul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16491992_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Drámába csapott át a testnevelés óra: holtan esett össze egy kisfiú Tiszadadán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20130_resized.jpg?avcount=1696029908
origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20064_resized.jpg?avcount=1696029908
life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Terjed a koronavírus új variánsa: olyan tünetei vannak, amikről nem is gondolnád, hogy Covid

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/zxLY480ifb8yJDP9JV54P9UYlWLgzznv_FhzHtHdeUo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1YmM0MGMzOTRiZDQ4ZTlhYjMzMmQ5MWM5ZjlmMzNm.jpg
Vallomás

„Köszönöm a sorsnak, hogy hozzád vezetett” – kalandos szerelmi életéről vallott Molnár Guszti exe

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ZMCn51xo71u-KoKJ8vZkJt-bTkgErv_o5Ph5C6NvsDo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE3YTg2NDcwYmI4YjRiODRhNjU2NTI3OGFiZDJkYWEy.jpg
POLGÁRPUKKASZTÁS

A Kőgazdak fiatalok felbosszantották a magyar milliárdost, keményen beszólt nekik