Felépült betegségéből Koltai Róbert: Új szuperprodukcióban tér vissza

koltai róbert
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 22. 03:00 / FRISSÍTÉS: 2023. június 22. 12:54
Nagyon nehéz időszak van Koltai Róbert mögött, aki tavaly év végén komoly műtéten esett át. De mostanra teljesen felépült, olyannyira, hogy egy krimivígjátékot forgat. A Jászai Mari-díjas színművész a Borsnak őszintén mesélt a betegségéről, a gyógyulásáról és arról is, hogy milyen nagypapának tartja magát.
D.G.

A népszerű színész-rendező tavaly mozgáskoordinációs gondokkal küzdött, a végén már beszélni és járni is alig tudott.

Ma már jól van Koltai Róbert, korábban azonban igen nehéz időszakot élt át állapota miatt  Fotó: Bors/Máté Krisztián

Őszintén beszélt műtétjéről Koltai Róbert

Most már nagyon jól vagyok, a műtét volt a megoldás, ez a shunt mindent megoldott

 – kezdte a Borsnak Koltai Róbert. Egy shunt végül teljesen megoldotta. A műtét óta megszűnt minden problémám, pedig előtte már beszélni és járni is alig tudtam. De azóta megint napi három-négy kilométereket gyalogolok lendületesen, visszatértem!

Legendás színművészek egy filmben

Koltai Róbert örül, hogy újra filmszerepet kapott, ráadásul nem mindennapi kollégákkal. Rejtélyes haláleset egy színészotthonban – ez az alaptémája a Ma este gyilkolunk című krimi-komédiának, amelynek forgatása a napokban kezdődött el. Olyan művészek jutalomjátéka ez Koltai Róbert mellett, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati. 

– Abban, hogy ez jutalomjáték, nagyon sok igazság van – folytatta. – 

– Az, hogy mi összejövünk, hogy egy ilyen csapat együtt lehet, az fantasztikus. Köztük, például Kern Andrissal rengeteget játszottunk együtt, rengeteg estén a Miniszter félrelép, vagy a Balfácánt vacsorára a József Attila Színházban. Most meg itt Bodrogi Gyuszival, hát olyan csapatot hoztak össze, akik már kitaláljuk egymás gondolatát. Nagyon jó a forgatókönyv, Bálint András játssza az orvost az otthonban, mondtam is neki: te vagy a színészek közt a legjobb orvos és az orvosok közt a legjobb színész. Én közel húsz napot forgatok, kíváncsi vagyok nagyon a végeredményre.

Koltai: „Lehetnék jobb nagypapa”

Koltai Róbert nem is tagadja, hogy gyógyulásában hatalmas szerepe van párjának, Ildikónak. Ő tartotta számon, mikor kell orvoshoz menni, minden lépésére vigyázott.

– Tervezzük, hogy megyünk majd pihenni, nyaralni a forgatás után, de még nincsenek konkrét tervek, nem dőlt el hová utazunk. Főleg, hogy én nemrég hagytam abba egy sorozat forgatását. De ha úgy alakul, én készen állok a következő munkára most, hogy teljesen rendbe jöttem. De persze a nyáron unokázás is, bevallom, lehetnék jobb nagypapa. Mostanában nem volt időm nagypapának lenni, de imádom őket. Szoktak jönni megnézni a színházba, azt mondják büszkék rám. De az biztos, én is büszke vagyok rájuk! 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.