Barátság

Rózsa György alig várja a találkozást Gálvölgyi Jánossal: "Ki fogjuk kacagni a halált!"

S.M.

Létrehozva: 2023.05.18.

Rózsa György is nehéz napokat tud maga mögött, rendkívül aggódott a kórházban fekvő Gálvölgyi Jánosért. Ötven évnyi barátság köti őket össze, és alig várja, hogy találkozzanak.

Ahogy azt a Bors is megírta, Gálvölgyi János május 10-én került kórházba. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész reggel nem érezte jól magát, nehézlégzésre panaszkodott, összefüggéstelenül beszélt, így lányai mentőt hívtak hozzá. Állapota olyannyira romlott, hogy az intenzív osztályon lélegeztetőgépre került, és mélyaltatásban tartották. Egy ország aggódott, mi lesz a népszerű színésszel. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy mindenki fellélegezhetett, amikor május 15-én lányai egy videóban számoltak be a jó hírről: a színművész túl van az életveszélyen. Érthető módon türelmet kértek, mert édesapjuknak nyugalomra van szüksége.

Rózsa György alig várja, hogy meglátogathassa barátját a kórházban Fotó: Bors

Rózsa György mindvégig hitt barátja, Gálvölgyi János felépülésében

Rózsa György igencsak aggódott Gálvölgyi Jánosért, aki a Bors érdeklődésére elárulta, hogyan fogadta, amikor értesült: barátja végre felébredt, és jobban van.

– János felesége, Judit hívott föl, így hamar megtudtam a jó hírt. 

Mindig hittem abban, hogy jobban lesz, mert el nem tudom képzelni, hogy bármilyen végzetes dolog történt volna vele. 

Annyira rávall az is, amikor fölébresztették, az első kérdése az volt: mi lesz a Pintér Béla-féle előadással, hiszen nem azt kérdezte, hogy mi történt velem, vagy mi bajom van, hanem mindjárt a munkáról beszélt, ami számára egy óriási öröm volt, hogy megkapta a szerepet. Én pedig vele örültem. Tudom nagyon jól, hogy mekkora trauma lehet ez az egész családnak, de János szerencsére olyan erővel és hittel vitte végig, hogy csak példaként tudom magam előtt is felállítani. Ha egyszer hasonló helyzetbe kerülök, remélem, én is ugyanígy fogok reagálni – mondta kollégánknak a műsorvezető.

Gálvölgyi János
Gálvölgyi János május 10-én lett rosszul otthonában Fotó: Pesthy Márton

„A barátok egyre fogynak az életemből”

Rózsa György és Gálvölgyi János ötven évvel ezelőtt ismerték meg egymást, azóta állnak közel egymáshoz.

– Még főiskolás volt, amikor találkoztunk, azóta vagyunk barátok, és mivel a barátok egyre fogynak az életemből, ezért egyre értékesebbek számomra. 

Nem tudtam volna elképzelni, hogy valamilyen visszavonhatatlan dolog történjen most is. Amikor találkozunk, minden alkalom felüdülés nekem. 

Hiszem, ha majd beengednek hozzá az intenzív osztályra, ugyanezt fogom érezni. Ki fogjuk kacagni a halált! Nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy ketten 150 évesek vagyunk, ebből pedig ötvenet együtt töltöttünk el – fűzte hozzá.

Rózsa György
A népszerű televíziós nem tudta elképzelni, hogy végzetes dolog történhet barátjával Fotó: Mészáros János

„Az ember szeretné látni felnőni az unokáját”

Rózsa György már nagyon várja, hogy lássa barátját, de ennek időpontját egyelőre még nem tudja.

Annyit tudok, hogy még át fogják vinni a Városmajor utcai klinikára Merkely professzor úrhoz, ott pedig utókezelés és rehabilitáció vár rá. 

Viszont az is egész biztos, János ezt nehezen fogja viselni, mert azonnal menni akar dolgozni, de ez egy színésztől természetes. A színész játék, színpad és közönség nélkül olyan, mint a partra vetett csuka. Erre pedig neki nagyon nagy szüksége lesz. Mindenesetre várom, hogy beszélhessek vele. Majd a kertemben örömtüzeket gyújtok, ha végleg hazatér – mondta mosolyogva a népszerű televíziós.Remélem, hogy nemsokára itthon lesz, mert akkor fogok igazán megnyugodni, ha én is látom, hogy gyógyul, rendben van. Kicsit önző módon megnyugtat, hogy a korosztályunk még nem kötelezően megy el, és van még pár év, hiszen az ember szeretné látni felnőni a kisunokáját. Érettségiig valószínűleg nem kísérhetem el, de az általános iskolás éveit talán még láthatom – mondta Rózsa György.

https://cdn.borsonline.hu/2023/04/XKAZaov1AWcMcGtiZfJ1PE1YliNx1rQ-PoREGawuh5E/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllODJiN2Q3MTNkNzQ2NjU4MWUyMmY0ZWE1NjY3ODBl.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Változnak az idők" - Rózsa György lerántotta a leplet a Zsákbamacska műsorvezetőinek értékéről

Harminc év után ismét Rózsa György vezette a Zsákbamacska című műsort néhány adás erejéig. Emlékezetes pillanatokból nem volt hiány.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144562_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Fidesz-KDNP mai kampánynyitóját élőben közvetíti a HírTV + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora