Retteghet III. Károly: Diana is ott volt a koronázásán - Videó

szellem
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 10. 12:30
Úgy tűnik, Diana hercegné visszajár a túlvilágról, legalábbis ezt állítja Lénárt Évi. A parapszichológus III. Károly koronázását követően kártyát vetett, s hátborzongató dolgokra derült fény.

Május 6-án történelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi, hiszen megkoronázták III. Károly brit uralkodót. Valóigaz, hogy az újdonsült király rengeteget várt erre, ugyanis édesanyja, II. Erzsébet 70 év, 214 napig volt királynő, így ő az Egyesült Királyság történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő monarchája. Nos, bár ezt a címet nem fogják mostanában elvenni a néhai uralkodótól, azért a 74 éves Károlynak sincs oka panaszra, hiszen ő és a 75 éves Kamilla is rekordtartó. Ők ugyanis a legidősebb házaspár a brit történelemben, akiket megkoronáztak. Ennek ellenére mégsem ők azok, akikről az emberek beszélnek a ceremóniával kapcsolatban. Sokkal inkább Dianára, a néhai hercegnére terelődött a figyelem, ugyanis többen úgy vélik, ő is ott volt az ünnepségen...

Princess Diana
Fotó: Zuma/ Northfoto

Minden a forgatókönyv szerint zajlott azon a bizonyos szombaton a Westminster-apátságban, egészen addig, míg egy sötét árnyék meg nem jelent a ceremónia közben. Alig pár perccel az élő közvetítés után már tele volt az internet a videóval, s mindenki azt találgatta, vajon ki lehetett az?! Egyesek szerint a kaszás tett látogatást III. Károly koronázásán, míg mások szerint Diana lehetett az, de ha nem is ő volt, az biztos, hogy köze volt a rejtélyes vizithez. 

Lapunk fel is kereste Lénárt Évi parapszichológust, hogy megtudjuk, lehetséges-e, hogy a szívek királynője visszatért.

Diana visszajár a királyi családhoz

Nem meglepő módon, nagy az esélye annak, hogy a "kaszás" valójában Diana volt, tekintve, hogy rendszeresen visszajár a királyi családhoz. A parapszichológus szerint Károly koronázása remek alkalom volt arra, hogy felfedje magát ország-világ előtt. 

Diana szelleme sokszor kóborol a palotában és a királyi család közelében

 - kezdte Évi, aki szerint nagy az esély arra, hogy a szívek királynője tiszteletét tette III. Károly koronázásán.

- Szerintem a ceremónián is ő jelent meg, megmutatta magát a világnak és persze nyomatékosította azt is, hogy nem tetszik neki, ami történik. Egyértelműen vannak benne tüskék Károly irányába, s most, hogy a korona is került a fejére, eljött a pillanat, hogy felfedje magát. Azt is látom, hogy az újdonsült királyné is a haragosa, felé talán sokkal több negatív érzelme van, mint volt férje irányába. Feltehetően ezt tudatta is Kamillával, nem kizárt, hogy megjelent előtte már többször. Mondjuk a tükörben, álmában vagy fénylényként a palotában - mondta érdeklődésünkre a parapszichológus.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.