Gyönyörű kismama Hosszú Katinka: ilyen nagy már a pocakja – Fotó

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 12. 15:15
A háromszoros olimpiai bajnokról csak úgy sugárzik a boldogság. Legfrissebb fotóján igazi királynőként tündököl.
K.C.

Márciusban bombaként robbant a hír, hogy kisbabát vár Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónőt nemrég fedetlen pocakkal kapták lencsevégre egy fotósorozatnak köszönhetően.

 

Igaz még csak pár hónap telt el a bejelentés óta, de már most hatalmas a pocakja. Így mindenkit meglepett azzal, hogy tovább folytatta az edzést, persze csak óvatosan, a kis jövevényre vigyázva.

- Terveim szerint fogtok még így látni, jelenleg nem azt mondom, hogy ez a lezárása ennek a fejezetnek. Szerencsére mindent elértem, sőt többszörösen, amit szerettem volna, egy sportolónak ez mindig nagy megnyugvást jelent - válaszolta korábban Hosszú Katinka arra a kérdésre, hogy láthatják-e őt még a szurkolók a vízben tempózni, vagy éppen összpontosítani a rajt előtt.

Itt van Katinka legfrissebb fotója, amin egyértelműen látszik, hogy sugárzik belőle a boldogság. A fotó egyébként nem csak azért érdekes, mert látszik, milyen gyönyörűen gömbölyödik a pocakja, hanem azért is, mert elárulta, hogy miként gondoskodik már most születendő gyermeke jövőjéről. 


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.