KORONÁZÁS

Összehasonlítottuk: ennyibe került Erzsébet királynő és Károly király koronázása – videóval

mkb

Létrehozva: 2023.05.04.

Módosítva: 2023.05.05.

III. Károly koronázására a brit monarchia történetének egyik legfontosabb mozzanata lesz. De miben különbözik majd II. Erzsébet ceremóniájától? A Bors összeszedte a hasonlóságokat és különbségeket.

A brit monarchia történetének egyik legnagyobb szabású történésére készülnek szombaton. III. Károly király koronázása világra szóló esemény – ám a tervek szerint szerényebb lesz, mint annak idején II. Erzsébeté. Az inflációt és környezettudatosságot figyelembe véve az új uralkodó visszafogottabb ceremóniára készül, mint éppen 70 évvel ezelőtt édesanyja esetében történt.

KAMILLA királyné; III. KÁROLY
Károly és Kamilla szombaton hivatalosan király és királyné lesz. Szerény ceremóniát terveznek Fotó: Hugo Burnand

II. Erzsébet bő egy évet várt a koronára

Károly hivatalosan II. Erzsébet 2022. szeptember 8-án bekövetkezett halála óta királynak tekintendő, ám a formális beavatásra, azaz a koronázásra csaknem nyolc hónapot várnia kell. Édesanyja, II. Erzsébet annak idején éppen kétszer ennyi ideig várt erre. Édesapja, VI. György brit király ugyanis 1952. február 6-án hunyt el, s bár ekkortól már királynőként tekintettek rá, csak bő egy évvel – 16 hónappal – később, 1953. június 2-án koronázták meg. II. Erzsébet ekkor 27 éves volt, s immár kétgyermekes édesanya – legidősebb fia, Károly ötéves volt.

II. Erzsébet 27 évesen kapta meg a koronát Fotó: - / AFP

Lemodellezték a koronázás menetét

A hosszas várakozásnak több oka is van: egyrészt ezzel mutatták ki a tiszteletüket az elhunyt előző uralkodó iránt. De az előkészületekre is rengeteg időre volt szükség.
II. Erzsébet ruháját nyolc hónapig készítette a kor legnevesebb tervezője, Norman Hartnell. A szatén ruhát az ország nevezetes virágainak mintái díszítik.

Ezen kívül, hogy hitelesen elpróbálhassák a ceremónia minden részletét, felépítették a westminsteri apátság pontos mását. Az eredeti épületben ezalatt rendkívül költséges felújításokat végeztek a 8300 meghívott vendég kényelme érdekében – illemhelyet, ivókutakat, orvosi helységeket alakítottak ki. Károly esetében is nagyjából ennyi vendéggel számolnak, köztük a család tagjaival és a világ számos pontjáról érkező befolyásos vezetővel.

 

Több mint két kilogrammos korona kerül Károly fejére

Fejére a koronát az akkori Canterbury érsek helyezte, Károly esetében is így lesz. A hagyomány szerint, 1661-től Szent Eduárd koronáját helyezik az új uralkodó fejére: az aranyból készült ékszert több mint 400 gyöngy és drágakő díszíti, súlya csaknem két és fél kiló! II. Erzsébet is ezt viselte, s Károly fejére is ezt helyezik majd szombaton.

II. Erzsébet koronázása volt az első ilyen jellegű ceremónia, amit a televízió teljes egészében élőben közvetített: a BBC-n vetített háromórás műsort a becslések szerint Nagy-Britanniában 27 millióan, világszerte 227 millióan nézték. Károly koronázását az internet adta lehetőségeknek hála akár több milliárdan is követhetik majd! A koronázás mindkettejük esetében londoni idő szerint 11 órakor kezdődik. Közös pont még, hogy szertartásra a Buckingham-palotából hintóval érkezik a királyi pár az apátságba, s úgy is távozik onnan, hogy a palota erkélyére kilépve integetve fogadja a tömeg ünneplését.

Két és fél kilós koronát helyeznek Károly fejére a koronázáson. Fotó: BEN STANSALL

A kormány fizeti a koronázást

A tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő koronázásának költsége nagyjából 16 millió fontba került, ami mai árfolyamon csaknem 7 milliárd forintnak felel meg. A becslések szerint Károly ceremóniája 100 millió fontra, azaz 42,5 milliárd forintra rúghat, amit az Egyesült Királyság kormánya fizet.

Az alábbiakban csatolunk egy videót, mely egy rövid összefoglalót II. Erzsébet királynő koronázásáról.

koronázás III károly és kamilla hirtv
A koronázás élőben a HírTV-n!  Háttérsztorik, szakértők - minden a királyi családról! Kapcsolj május 6-án a HírTv-re, ahol élőben követheted III. Károly koronázását!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729673_auto_resized.jpg
origo.hu

Most senki sem röhög az örök vesztes focicsapaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730889_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hajtóvadászatot indított a rendőrség: otthonából rabolták el a 10 hónapos kisbabát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728515_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Új rendeletet adott ki a Kreml, ami rendkívül rossz hír a tél előtt álló Kijevnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730192_auto_resized.jpg
ripost.hu

Összeomlott a gyásztól Sydney van den Bosch, de így is ott lesz a Dancing döntőjében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729052_auto_resized.jpg
vg.hu

Változás: máshogy fog számlázni az MVM – „jogos a kritika”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22524_resized.jpg?avcount=1701568823
origo.hu

Meredező mellbimbókkal fotózták a Farm VIP bombázóját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728725_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. december 2-8.: Végre lehet szusszanni egy kicsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728877_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A nézők már most tudják: ő lesz a Dancing with the Stars idei győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701568823
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701568823
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/RTLhMAPd5YOzgGBk9Vf40wbbDqrSx4dY7w-jGclH3ao/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2ZDZkYjkzMmMyODQ1MzhiZGVmNDEwMjMxNzI3MWEy.jpg
Békülés

Megtették az első lépést: Több évtized után elássa a csatabárdot Pál Éva és Csepregi Éva?

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/OJG5kSh42ok3U3nUxD41tRfA3XEl0Y8WKeYY1BfjZp8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhZWUwMWE0ODM4ZjRiYzRhOTJiYTdiZDcwYTM1NGEz.jpg
Győztesek

Véget ért a Dancing with the Stars: ők lettek a táncparkett legjobbjai