Kiderült, Balázs Klári kétszer is elzavarta Korda Györgyöt

szerelem
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 14. 19:30
Legendás szerelem az övék, ami negyvenhárom évvel ezelőtt köttetett. Az énekes házaspár kapcsolata azonban nem volt szerelem első látásra.
Buster

Korda Györgyöt azonnal eltalálta Ámor nyila, amikor 1978-ban megpillantotta a „vörös démont” és persze azonnal meg is környékezte, de Klárika keményen ellenállt és nem engedett a csábításnak. Legalábbis nem elsőre és nem is a második próbálkozás után. 

Korda György Balázs Klári
Több mint négy évtizede szereti egymást Balázs Klári és Korda György-. Fotó: Szabolcs László / Bors

- A Halló, itt Korda György című műsorban találkoztunk először. Megkérdeztem tőle, hogy eljön- e velem táncolni, de csak ennyit mondott: Nem! 

Én pedig rögtön tudtam, hol a helyem.

 Aztán másodszor is megpróbáltam. A legújabb dalomat mutattuk be a rádió hatos stúdiójában. Láttam, hogy a ”vörös” ott ül a kis csapatával az első sorban. Mondtam is a Bradányi Ivánnak, hogy szervezze meg, hogy a felvétel után jöjjenek fel hozzám a Rózsadombra, de úgy, hogy a vörös is ott legyen. Később jött Iván és mondta, hogy jönnek a lányok, de a vörös az nem. Mondtam , hogy akkor nem kell a többi sem” -idézte fel két kudarcos próbálkozását a Retro Rádióban Bochkoréknál Korda György, aki  egy évvel később egy mélyebb beszélgetés során végül a humorával nyűgözte le és hódította meg Balázs Klári szívét.

A legendás énekes különös és egyben bájos módját választotta annak, hogy tudassa barátaival és kollégáival, hogy együtt vannak élete szerelmével. - Békéscsabán léptünk föl a Kőris szállóba és az ügyelő elkezdte kiosztani a szobakulcsokat. »Egyes szoba, Korda György…” kezdte sorolni a kiosztást. Majd egy pici hatásszünet után hozzátette, és Balázs Klári -mesélte a stúdióban Korda György.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.