Jól mutat sportszerelésben a két fiatal magyar műsorvezető

sportcipő
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 17. 16:25
Január óta ébreszti együtt a HírTV nézőit Zavaros Eszter és Perjési Tamás. A Napindító műsorvezető párosa a stúdióbeszélgetésekben remekül kiegészítik egymást. Ehhez szükség van arra, hogy a két képernyős között jó legyen az összhang – nem csak a kamerák előtt, hanem a felkészülések során is. Eszter és Tamás szívesen sportolnak együtt és edzés közben is gyakran kerülnek szóba az adás témái.

Januárban indult a HírTV új reggeli műsora, amelyet azonnal megszerettek a nézők és persze a műsorvezetők is. A reggeli műfaj mindkettejüknek új volt, hozzá kellett szokniuk, hogy korábban indulnak a napjaik. Zavaros Eszter elárulta, sokat logisztikázott, hiszen egyedül neveli a négy éves kislányát, de mára belerázódtak a mindennapokba.

Zavaros Eszter és Perjési Tamás a képernyőn és a sportpályán is jó párost alkot (Fotó: Nagy Zoltán)

A koránkelésre rá kellett álljak, hiszen ez egy életmód, de már beleszoktunk. Hétköznapokon ágyban vagyok legkésőbb 10-kor, de ez a kislányom miatt amúgy is jó így. Édesanyám és a bébiszitter segítenek megoldani a reggeleket, és minden délutánt együtt tudunk tölteni a lányommal – árulta el Eszter, aki szívesen mesélt arról is, mennyit segít neki műsorvezetőtársa. – Tomit futólag már ismertem a HírTV székházából, de nem töltöttünk együtt huzamosabb időt. A Napindítóban viszont ő egy bástya számomra, akire mindig lehet számítani. Nagyon egy húron pendülünk, nincs közöttünk vita és mindent meg tudunk beszélni, egy igazi, műsorvezetők közötti „szövetség” alakult ki közöttünk. Mind a ketten örülünk annak, hogy a műsorunknak kiemelt nézettsége van, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Óriási ajándék, hogy a mi nevünkkel fut.

Eszter egyébként jógázik, de Tamás kedvéért felhúzta a futócipőjét is, mindketten úgy vallják, könnyebb a közös munka és az összecsiszolódás, ha a privát életükben is találnak közös pontot – a sport szeretete pedig éppen ez. Perjési Tamásnak ez amúgy is testhezálló, hiszen sportriporterként sokat letett már az asztalra, tudósított többek között a tokiói olimpiáról is.

A sportszeretet közös a két műsorvezető életében (Fotó: Nagy Zoltán)

Ha őszinte akarok lenni, a koránkeléstől tartottam a legjobban, de mostanra már én is teljesen átálltam. 9-10 között általában ágyban vagyok és 5-kor kelek. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy ha egy meccs későn kezdődik, már nem tudom megnézni, pedig nagy meccsfogyasztó vagyok – mesélte a HírTV műsorvezetője. – A Napindítóban már eddig is voltak nagyon jó pillanataink, Nógrádi Györggyel például mindig szeretek beszélgetni a világ nagy összefüggéseiről, vagy az ezekből fakadó következményekről. Eszterrel pedig tényleg élvezem a közös munkát, segítjük egymást, az adás alatt is nagyon jól működünk, utána pedig meg tudjuk beszélni, miben lehet még fejlődni. Úgy gondolom, jól kiegészítjük egymást.

Így gondolják ezt a Napindító nézői is, a műsor ugyanis gyorsan népszerűvé vált. Adásidejében a teljes felnőtt korú lakosság körében (18+) a HírTV a harmadik legnézettebb csatorna. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.