Zámbó Krisztián joggal érezheti úgy magát, mint aki éves bérletet vett egy hullámvasútra, már ami a párkapcsolatát illeti. Már tizenkét éve alkot egy párt kedvesével, Takács Zsuzskával, ám ez idő alatt többször is szakítottak.
Zámbó Jimmy fia legutóbb idén februárban tette közzé, hogy vége a boldogságuknak, azóta pedig leginkább ellentmondásos hírek érkeztek, nem igazán lehetett tudni, mi is a helyzet köztük. A John Wick: 4. felvonás március 21-i díszbemutatóján viszont azonnal tiszta vizet öntöttek a pohárba. Nem elég, hogy együtt jelentek meg, de egy szenvedélyes csókot is váltottak, hogy világgá kürtöljék szerelmüket.
Az intim pillanatot sikerült lencsevégre kapni.
Zsuzska egyébként különösen dögös volt a díszbemutatón, egy fekete lakkszerkóban érkezett, míg Krisztián inkább a letisztult eleganciát képviselte. A rajongók minden bizonnyal örülnek annak, hogy az énekes újra boldog, már csak azért is, mert a sztárvilágban mostanában különösen sok a válás és a szakítás. Peller Mariann és a nővére, Anna is bejelentette, hogy válnak, Kollányi Zsuzsi házassága is véget ért sok év után, és Király Viktornak is komolyan kell dolgoznia azon, hogy megmentse házasságát.
- Egyelőre szeretnénk megtartani magunknak...Azt kijelenthetjük, hogy nehezen bírjuk egymás nélkül... Most elvagyunk, mint a befőtt
- mondta korábban a Borsnak az énekes.
Nos, a netezők és Krisztián rajongói nagyon bíznak abban, hogy ez a bizonyos befőtt jó sokáig fog tartani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.