válások

Ezt gondolja Oláh Gergő a celebek válásairól

Eve

2023. március 23. csütörtök 20:40

Gergő felhívta a figyelmet egyik dalában is: Ne csak a 'jóban' részre mondtunk igent az oltárnál!

Oláh Gergő, a korábbi X-Faktor nyertes és Niki már 15 éve élnek boldog házasságban, öt közös gyermeket nevelnek. Noha Gergő elismeri, hogy az ő magánéletében is akadtak mélypontok, mégis mindannyiszor sikerült átlendülniük rajtuk, és továbbra is próbálják elhordozni egymást szeretetben, türelemben.

A párosnak öt gyermeke született, akiket szeretettel, türelemmel nevelnek (Fotó: Schumy Csaba)

Amíg a halál el nem választ?

Oláh Gergő és felesége mélyen hisznek abban, hogy amit Isten előtt mondtak, annak súlya van.

Gyors világunkban rengeteg a válás, családok mennek tönkre, évtizedes kapcsolatokat hagynak maguk mögött. Valahogy túl könnyen mondjuk ki: nem lehet megoldani a problémákat. Azonban én ebben nem hiszek.

– A saját példám is ezt mutatja. Nikivel mi is éltünk már meg komoly mélypontokat házasságunkban, ám tudatosan tereltük kapcsolatunkat új irányba. Büszke vagyok, hogy sikerrel jártunk, és nem adtuk fel az egymásba vetett hitet. Nemcsak a 'jóban' részre mondtunk igent, hanem hogy a rosszban is kitartunk egymás mellett, amíg a halál el nem választ – kezdte az énekes a Ripost-nak.

"Nem homokra, hanem sziklára épült" a kapcsolatuk

Az oltárnál mindenki könnyen mondja ki, hogy jóban, rosszban, életünk végéig...

– Noha a jó rész után, ha jönnek a problémák, sokan tovább lépnek simán. Az én véleményem, hogy ami elromlik, azt meg kell javítani. Ha kicsit is pislákol a láng, azt fel lehet, sőt, fel kell újra izzítani! – mondta az énekes.

„Tudod, ami nem ölt meg, az megerősített minket
Sokáig úgy éltünk, hogy nehezen ment minden
Egyik napról a másikra éltünk, már annyi mindent kibírt a mi szerelmünk

Sokan nem hittek bennünk, de még mindig együtt vagyunk

Mert nem homokra, hanem sziklára épült a kapcsolatunk” – szól Gergő slágerében is. Dalában a nehezebb időszakokról mesélt.

15 éves házasként is újra egymásba tudnak szeretni (Fotó: Bors)

Újra egymásra tudtak találni

Gergő, arra kéri a házasokat és a házasulandókat, hogy keressenek módot a kapcsolatuk megmentésére: legtöbb esetben van esélyük...

– Először is fel kell ismerni, hogy probléma van, kimondani, és nem szőnyeg alá söpörni. Nikivel a legnehezebb időszakainkat tudatosan, egymást figyelve, apróságokkal hoztuk rendbe: hetente randinapjaink voltak. Emlékszem, az első ilyen alkalommal elvittem Nikit egy trambulin-parkba, ahol hatalmasakat nevettünk, és

 ekkor jöttem rá, hogy milyen rég nem láttam fülig érő szájjal kacagni a feleségem

 – mesélte el a bájos történetet a sztárénekes, aki a házastárssal töltött minőségi időre esküszik, melyek egyben tartják a párt, s ez jó példával szolgál a gyerekek előtt. Gergő most azon ügyködik, hogy a házasságot ünneplő koncerteket adjon, ez lesz A házasok éjszakája munkacímen futó koncertsorozat, ahol a párok kiszakadva a hétköznapok szürkeségéből, újra egymásra találhatnak, megünnepelhetik kapcsolatukat egy buli keretében.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049665_auto_resized.jpg
origo.hu

Repültek a söröskorsók és a székek - itt a videó a meccs előtti verekedésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15677_resized.jpg?avcount=1685606108
origo.hu

Repültek a söröskorsók és a székek - itt a videó a budapesti Európa-liga döntő előtti verekedésről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046224_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb bizonyíték: 19. századi festmény árulkodik az időutazásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048208_auto_resized.jpg
vg.hu

Az oroszok megsemmisíthették az utolsó ukrán hadihajót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049413_auto_resized.jpg
life.hu

"Ma először rámosolygott a kislányára" - Friss hírek érkeztek az éber kómában lévő fiatal magyar navigátorról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050791_auto_resized.png
hirtv.hu

Napindító - Magyar zenészek Egyiptomban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15676_resized.jpg?avcount=1685606108
origo.hu

Felesége engedélyével randizik Lukács Miki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047086_auto_resized.jpg
astronet.hu

Júniusi angyalhoroszkóp 2023: mit üzen neked az őrangyalod?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048954_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az orvosok szerint ezt nem élhették volna túl az újszülött ikrek: így néznek ki most

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16048196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A legnagyobb titokban fogott össze Vilmos herceg és Harry: Diana ügyében intézkedtek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685606108
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4Tr5oqPuX4E12UdhHMlFZT9T1pBy0oAzN1U6V9shRpw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1ODUzZDY0ZDgxYjQ1ZmFhMjkxYzNkZDg3YWE3MWU5.jpg
Megcsalás

„Ha egy buli hevében lefekszik mással, nem szakítok” – elhajlási engedélyt kapott Mischinger Péter menyasszonya

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/62RhcaihLU7CGb3YCkU2iM-_Ax7PmCIChdnG-iF1VXY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2NGI5ZDY4OTE2MTRjM2ZiNDQzZDVhOTlhNzFhYjAy.jpg
HARCOS

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár