Celeb

Elképesztő ötletet koronáz meg Müller Péter Sziámi és Bérczesi Robi koncertje

Címkék
koncert

B. P.

2023. március 28. kedd 11:15

A különleges projekt során bárki szerzőtárssá válhatott.

Micsoda mesterhármas! Tudtad, hogy a zenélés és szövegírás mellett a közösségépítéshez ért legjobban Müller Péter Sziámi? Annak idején ebből indult a Sziget, s bizony most ebből nőtte ki magát a NAPIDAL Sziámival, amit április 19-én az Akvárium Nagyhallban egy HIPERKARMA nagykoncert koronáz majd meg.

© Cseh Gábor
Fotó: Cseh Gábor / Vas Népe

– Egy éven keresztül minden nap megosztok veletek egy dalötletet, amelyekre várom a megzenésített változatokat – ez a NAPIDAL Sziámival 365+1 projekt – szólt Müller Péter Sziámi 2021-es felhívása, az alkotó pedig a beküldött produkciókból rendszeresen tartott bemutatót. A különleges projekt során pedig bárki a szerzőtársává válhatott.

– A projekt abból a végtelen nyitottságból származik, ami eddig is jellemezte munkásságát és olyan példát mutat, amire most a legnagyobb szüksége van az alkotó közösségnek – jegyezték meg Müller Péter Sziámiról az artisjus.hu oldalon, amikor elnyerte Az Év könnyűzenei produkciója díjat. Kezdetben 15-en csatlakoztak, egy évre rá már több mint kétezren voltak. Az összegyűlt dalokból több nagylemez is napvilágot látott, kiemelkedő Gubik Petráé, Schwenk Andrásé és a közel száz dalt megzenésítő, átütő tehetségű Bérczesi Róberté, aki most dolgozik a másodikon lemezen, ami májusban kerül a közönség elé.

Több mint 1100 dal született, alkotótársam lett vagy 300 zeneszerző, de küldött dallamokat és komplett hangszerelt felvételeket, sőt, klipeket is sok kezdő és közismert szerző és zenekar is

– számolt be az eredményről a Ripostnak Sziámi. 

– Az egyik legkiemelkedőbb alkotótárs Bérczesi Róbert volt, és vele olyan zenekart kerestünk, amelyik megfelelő színvonalon elő is adja a dalokat. Végül saját csapata, a HIPERKARMA mellett döntöttünk.

Az április 19-i egyedülálló koncerten az Akváriumban 22 közös dalt mutatnak be, és az eseményre A legjobb játék címmel megjelenik mind a 365+1 dalszöveget tartalmazó könyv is.

Szeretek összehozni embereket, így születtek a Dalműhely Sziámival tv-adásai is az A38 Hajón a NAPIDALOK legizgalmasabb előadóival

– árulta el Sziámi. – A Magyar Dalműhely mentorhálózat. Többekkel, mindenekelőtt Póka Egonnal együtt régóta az a célom, hogy a könnyűzene különböző szinteken tantárgy lehessen az iskolákban, a gyerekek illetve a hallgatók ráérezzenek az alkotás ízére, velük együtt írjunk dalokat, tanulják meg kifejezni önmagukat ezen a nyelven.

A HIPERKARMA NAPIDALOK NAGYKONCERT is összefogás eredménye, Müller Péter Sziámi és Bérczesi Róbert közös szerzeményeit az együttes kíséretében olyan énekesek tolmácsolják, mint Péterfy Bori, Beck Zoltán, Leskovics Gábor, Lovasi András, meszka, Molnár Tamás és maguk a szerzők. Lesznek különleges vendégek is.

 

Érdekesség, hogy Müller Péter Sziámi nemrég lett a Petőfi Zenei Tanács tagja. Elmondta, azért vállalta a felkérést, mert harminc év óta a Petőfi Rádió műsorvezetője, műsorkészítője volt, és egyik szószólója annak, hogy a Petőfi Rádió legyen otthona a magyar zenének. A döntéshozói jogkörrel nem rendelkező tanácsadó testületben a maga értékeit és ízlését igyekszik hatékonyan érvényre juttatni.

Azért vállaltam örömmel a munkát ebben a színes társaságban, mert szabadelvű értelmiségiként világéletemben szóba álltam mindenkivel fajra, nemre, felekezetre és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. Nem hiszem, hogy ezen megrögzött önjáróként valaha is változtatok. Számomra a közös alkotás öröme és az, hogy valamit jobbá tehetek, mindennél fontosabb

szögezte le a sokoldalú művész.

A játékról, az előadásról és a könyvről ITT találsz további információkat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050072_auto_resized.jpg
origo.hu

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15677_resized.jpg?avcount=1685608209
origo.hu

Repültek a söröskorsók és a székek - itt a videó a budapesti Európa-liga döntő előtti verekedésről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16050643_auto_resized.jpg
life.hu

Felhőszakadás, viharos szél, jégeső: erre a hét vármegyére figyelmeztetést adtak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16051043_auto_resized.png
hirtv.hu

Napindító - Születésnapja alkalmából köszöntjük az ország geológusát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046679_auto_resized.jpg
metropol.hu

Megkérdeztük a helyieket, hogy mit szólnak Azariah díszpolgárrá avatásához: ez a kendőzetlen véleményük

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16049856_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Mourinho a Puskás Aréna parkolójában kiabált a bíróval

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15679_resized.jpg?avcount=1685608209
origo.hu

Szabó Zsófi bikiniben indította a napot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16047990_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ez Tajpej legmenőbb új étele, 14 lába van és sorban állnak érte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16046597_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Figyelmeztetést adott ki a Google: ne kattints rá, ha ezt látod a leveleid között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15647_resized.jpg?avcount=1685608209
mandiner.hu

Itt a Mandiner elképesztő nyári előfizetési akciója!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/4Tr5oqPuX4E12UdhHMlFZT9T1pBy0oAzN1U6V9shRpw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1ODUzZDY0ZDgxYjQ1ZmFhMjkxYzNkZDg3YWE3MWU5.jpg
Megcsalás

„Ha egy buli hevében lefekszik mással, nem szakítok” – elhajlási engedélyt kapott Mischinger Péter menyasszonya

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/62RhcaihLU7CGb3YCkU2iM-_Ax7PmCIChdnG-iF1VXY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk2NGI5ZDY4OTE2MTRjM2ZiNDQzZDVhOTlhNzFhYjAy.jpg
HARCOS

Megrendítő vallomást tett a kettes stádiumú rákkal küzdő TV2-sztár