A Sztárban Sztár nem csak hatalmas kihívást jelent a versenyzőknek, de erőpróbának sem utolsó, hiszen szinte minden élő show-ban ki kell lépniük a komfortzónájukból és persze a saját hangszínüket is kint kell hagyniuk az öltözőben. Akad azonban egy versenyző, aki számára különösen kockázatos vállalkozás a Sztárban Sztár.
Molnár Tibor néhány napja a a Tények Plusz kamerája előtt árulta el, hogy orvosa drámai diagnózist közölt vele nemrég. - Izgulok, mert nagyjából két hete kiderült, hogy az évi háromszáz koncert miatt vagy izomrost szakadásom van a hasizmomban, vagy rekeszizom sérvem.
Az orvos szerint az egész éneklést és beatbox-olást abba kellene hagynom.
Remélem, hogy nem az élő műsorban fog véget érni a pályafutásom - mondta meglepően fesztelenül Trap kapitány.
A baj persze esetében sem jár egyedül. Az első élőshow-ra készülő énekesnek most a torkával is problémája van. Szerinte apósa ragaszthatta rá a nyavalyát. - Ha nem lenne ez a torokbajom, nem ijesztett volna meg ez a feladat. Voltunk ezen az imázsfilm forgatáson, amúgy nem biztos, hogy ott történt, mert az apósomnál is jártunk és ő is köhögött, ráadásul össze is fogdosott mindent. Így lehet, hogy ő a ludas. Szóval most van a torkomban ez az ügy, de bízom benne, hogy a kapitány nem veszti el a kormányzást - magyarázta a TV2-nek adott rövid interjúban Molnár Tibor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.