Telelés

Végre pihenés! Gönczi Gábor kislánya először látott havat

S.M.

Létrehozva: 2023.02.10.

Gönczi Gábor régi vágya teljesült. Mióta négy főre bővült a családja, első ízben utaztak az igazi télbe, ahol egyik kedvenc sportjának, a síelésnek már feleségével és gyermekeivel hódolhatott.

Gönczi Gábor néhány napra búcsút intett a hétköznapoknak, és családjával meg sem álltak az ausztriai Obertauernig. A TV2 népszerű híradósa imádja a telet és a havat, ennek az utazásnak pedig az a különlegessége, hogy másfél éves kislánya először találkozott a „nagy fehérséggel”.

– Tavaly télen még pici volt, Magyarországon pedig nem havazott, így számára nagy felfedezés volt ez az utazás. 

Jó volt látni, ahogy megérkezésünk után rácsodálkozott a végeláthatatlan hóra 

– kezdte lapunknak a tévés.

Gönczi Gábor és családja
Az örök hó birodalmában járt családjával Gönczi Gábor. Fotó: Gönczi Gábor

– Áronnak már nem volt újdonság, többször járt ott velünk, viszont négyesben először látogattunk el az örök hó birodalmába. Szerettünk volna feledhetetlen élményt szerezni a gyerekeknek, így egy lovasszán túrán vettünk részt. 

Olyan volt, mint a mesében, szakadt a hó, csodálhattuk a tájat, ezt a felemelő érzést pedig még azt sem tudta feledtetni velünk, hogy mínusz 11 fok volt, és szinte ki sem látszódtunk a ruhákból 

– fűzte hozzá mosolyogva. – Egyik ponton megálltunk, hócsatáztunk, nagyokat nevettünk, ahogy a gyerekek elmerültek a hóban – mesélte.

Gönczi Gáborhoz szívéhez közel áll a síelés. Még gyermekként édesapjától sajátította el a technikát, így nem volt kérdés számára, ha Gréti és Áron eléri a megfelelő kort, tovább adja nekik a tudást.

– Évekkel ezelőtt elhatároztam, ha egyszer saját családom lesz, őket is megtanítom, hogy velem együtt éljék át a semmivel össze nem hasonlítható szabadságot, amit a síelés nyújt, miközben nem csak együtt vagyunk, de még sportolunk is. A család is kezd ráérezni, a kisfiamat háromévesen tettük először sílécre, már most, velem együtt, imádják. Alig várom, hogy négyesben csússzunk le a végeláthatatlan lejtőn – mondta érdeklődésünkre.

Gönczi Gábor kisfia, Áron
Egy lovasszán túrán vettek részt. Fotó: Gönczi Gábor

A Tények Plusz magazinműsor főszerkesztője mindamellett, hogy szabadidejében a hétköznapi apuka szerepben élvezi az élet minden percét, olyan munkát végez, amely koncentrációt igényel, így különösen nagy feltöltődést jelentett az utazás számára.

A dolgos hétköznapokból jó volt kicsit kiszakadni és megpihenni. Nagyon finomakat ettünk, szórakoztunk, arról nem beszélve, hogy maga az utazás izgalmát is élvezték a gyerekek, úgyhogy ezt még megismételjük – jelentette ki a tévés.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek