Celeb

Sportolóból lett luxusfeleség és üzletasszony Vasvári Vivien

N.T.

Létrehozva: 2023.02.06.

Vasvári Vivien még 2017-ben, a Feleségek luxuskivitelben című műsornak köszönhetően robbant be a köztudatba, és azóta is foggal körömmel ragaszkodik az ott elfoglalt helyéért.

Ennek köszönhetően már szinte minden hétre jut egy hír, amit az influenszerrel kapcsolatban olvashatunk, legyen szó egy szexi vagy éppen cuki fotóról, pasikról vagy egyszerűen tényleg bármiről, amit csak az ember el tud képzelni. Persze ez nem volt mindig így, hiszen a 32 éves üzletasszonyt fiatalabb éveiben sokkal inkább foglalkoztatta az élsport, mint a celebkedés, ugyanis korábban síkfutó ként el sikereket.

20201026 Farm VIP sajttáj fotó: Szabolcs László 
képen: Vasvári Vivien, Vasvári Vivi
Vasvári Vivien Fotó: Szabolcs László

A sportoló

Luxus Viven – ahogy egy ország ismerte meg – ifjúsági sportolóként kezdte a pályafutását, és nem is akárhogyan, ugyanis többszörös országos bajnok és magyar válogatott síkfutó. Vonzó megjelenését és sportolói vénáját nem a véletlennek köszönheti: édesapja atlétikai edző, édesanyja pedig az 1985-ös Magyarország Szépe szépségversenyen eljutott egészen a döntőig. Viviennek van egy bátyja is, Vasvári Dániel, akit már szintén ismerhetnek a nézők, ugyanis 2016-ban feltűnt a Farm című műsorban. 

Két gyermek után is elképesztő alakját a genetika mellett főleg annak köszönheti, hogy kisgyerekkorában aerobikozott, úszott, teniszezett, kosárlabdázott, 10 évesen, Nyíregyházán pedig elkezdett atletizálni. Nem sokkal később, 12 évesen már országos első lett korosztályában a 600 méteres síkfutásban, 13 évesen pedig már magyar bajnok lett, ekkor György Roland mentorálta.

Akkor vett váratlan fordulatot az élete, amikor 2008-ban a pkingi olimpiára készülve egy edzés előtti átlagos nyújtás során súlyosan megsérült: olyan izomszakadást szenvedett, ami miatt kénytelen volt 3 év kényszerpihenőre menni. A baleset miatt kénytelen volt felhagyni addigi életével, ekkor költözött fel a fővárosba is, ahol előbb pedikűrösnek tanult, majd beindította modellkarrierjét is. A későbbiekben Mezőgazdasági Főiskolán tanult, ahol mezőgazdasági technikus diplomát szerzett, később pedig még egy fogtechnikusi képzést is elvégzett.

A celeb

Kétségtelen, hogy sportsérülése mellett a legnagyobb változást a 2017-ben elstartoló Feleségek luxuskivitelben című reality műsor hozta el az életébe, ekkor tett szert ugyanis országos ismertségre. Aki pedig egy kicsit is képben van a műsorral illetően az jól tudja, hogy show mellett, talán Vasvári személyiségéről oszlottak meg legjobban a vélemények, szabadszájúsága és folyamatos balhéi miatt.

 A celebbé avanzsálódott üzletasszony még a műsor után sem került le a képernyőről: láthattuk mások mellett a Stíluspárbaj Lakatos Márkkal című televíziós szériában, a Farm Vip adásában, ahol harmadik helyezést ért el, és egyben ő lett a legjobb női versenyző, valamint a Nyerő Párosban is, melyben akkor i férjével, Fecsóval indult és meg is nyerték azt. Vivien a tévés szereplések mellett a való világban is megálja  a helyét, ugyanis üzletasszonyként is megállja a helyét, ugyanis a Baballino gyermekwebáruház tulajdonosa, tervezője.

A nő

A modell 2014-ben hozta világra első gyermekét, aki az Ariana nevet kapta. Kislánya édesapjáról nem szokott nyilatkozni, annyit árult el a férfiről, hogy orosz származású. 2018 áprilisában pedig Miamiban megszületett második gyermeke, Szegedi Edward Ferenc. Vivien elmondása szerint a szülés helyszíne azért esett az Amerikai Egyesült Államokra, mert így a kis Edward megkapta az amerikai állampolgárságot, illetve így a kisfiú nevét is lehet angol írásmóddal használni.

Második gyermeke a „Fecsótól”, alias Szegedi Ferenctől született, akivel 2018. július 21-én kötött házasságot Nyíregyházán. Azt pedig már mondanunk sem kell, hogy a luxus lakodalomnak az egész ország is a szemtanúja lehetett, miután az esküvőről a Feleségek luxuskivitelben című műsor készített egy különkiadást. Nem tartott azonban sokáig a boldogság, ugyanis 2019-re már meg is romlott a kapcsolata férjével, végül házasságukat 2020-ban fel is bontották.

Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen Vivienre azóta már újra rátalált a szerelem új párja, Zsigmond személyében, aki január elején, három év együttlét után Bali szigetén megkérte a modell kezét, aki erre boldogan mondott igen. Azt pedig, hogy több milliós gyémántgyűrű került Vivien ujjára már mondanunk sem kell. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt