Botrány

Vasvári Vivien nem félti a lányát a gyűlölködő kommentektől, influenszerkedni tanítja 9 éves lányát

Létrehozva: 2022.08.04.

Módosítva: 2022.08.04.

A celeb anyuka nem rejtegeti gyermekeit.

Vasvári Vivien három évvel ezelőtt hozott létre egy Instagram-oldalt kislánya számára, ahová a cuki fotóit töltötte fel. Akkoriban még ugyan Ariana nem rajongott, azért ha fotózták, mára ez már teljesen megváltozott. Immár imádja a divatot, és egyre inkább érdeklődik a médiaszereplés iránt. Ez ellen pedig híres mamájának sincs semmi kifogása, természetesen addig, amíg ő irányít – tudta meg a Story.

Jöttek a kommentek, én pedig jobbnak láttam, ha inkább megszüntetjük a legújabb profilját, amit együtt hoztunk létre. A régi, amit szintén én kezeltem, már nem is működik, de tele volt Ariana cuki fotóival. Megbeszéltük, ha önálló felületet szeretne, nincs kifogásom ellene. Inkább tudjak róla, mint hogy kamu néven hozzon létre valamit, amibe nincs beleszólásom – magyarázta érveit Vasvári Vivien a Storynak. 

A sztár anyuka úgy tartja, mivel már az iskolában is számítógépes ismerteken nőnek fel a gyerekek, szükséges, hogy ne tiltsa, hanem megtanítsa őket ezek használatára. 

„Okostelefonja is ezért van, semmi kivetnivalót nem találok ebben. Pontosan tudom, hogy milyen tartalmakat és kiket követ. Persze attól, hogy neki most nagyon tetszik ez a világ, még bízom benne, hogy nem lesz influenszer belőle. De ha hobbiként később mégis szeretne ezzel foglalkozni, abban is támogatni fogom” – jelentette ki Vivien

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724418
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról