
Kökény Dani lett 2022 legsokoldalúbb előadója, és ezzel együtt 10 millió forint, illetve egy lemezszerződés tulajdonosa is. Ahogy arról a Bors korábban beszámolt, a jelenleg is átmeneti szálláson élő szegény család karácsonykor még nem örülhetett a több milliós nyereménynek. Ám most végre kiderült, miért húzódott el a procedúra, és mikorra várható a hét számjegyű összeg érkezése a Sztárban sztár leszek! győztesének számlájára.
– Még nem kaptam meg a nyereményemet, mert az esetemben kicsit bonyolultabb az eljárás.
Mivel fiatalkorú vagyok, több kérdés is felmerült. Például, hogy kinek is utalják az összeget, hogy ki kezelje a pénzt, amíg nem leszek nagykorú.
Többek között ezért döntöttem úgy, hogy kivárom a tizennyolcadik születésnapomat, és akkor már minden gördülékenyen mehet a maga útján. Február 12-én lesz a születésnapom, szóval már nem kell sokat várnom” – mondta kedvesen Dani, aki a verseny óta fellépésekre jár, sőt a családja karácsonyát is a saját bevételéből finanszírozta, és hamarosan saját dala is lesz.
– Valóban vannak fellépéseim, szilveszterkor is volt egy bulim. Idén már a lemezszerződésemet is felhasználhatom, és írhatok saját dalokat. Annyit elárulhatok, hogy jelenleg egy nagyon különleges produkcióra készülök, de azt a számot nem egyedül komponálom. Ennél többet még nem mondanék róla – fejezte be sejtelmesen Kökény Dani, aki a jövőben is azon lesz, hogy családjának hosszú távú lakhatást és megélhetést biztosítson.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.