A Dal

Jön a Dal 2023: Több száz jelentkező verseng „Az Év Dala” címért

Címkék
A Dal

2023. január 25. szerda 10:15

Töretlen a népszerűsége Magyarország egyetlen dalversenyének a hazai előadóművészek és zenekarok körében. Mintegy félezren pályáztak A Dal 2023-ra, akik közül 40-en mutatkozhatnak be a Duna élő show-műsorában. Tavasszal a legújabb magyar dalokkal és különleges zenei koncepcióval tér vissza az ország egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye.

Továbbra is vonzó lehetőségeket kínál a pályakezdő és a tapasztalt zenészeknek egyaránt a Duna nagy múltú dalválasztója. 

 

A zsűrizés több száz beérkezett pályázattal kezdődik, amelyek közül

 40 dal kap esélyt tavasszal az élő show-ban, hogy 2023-ban „Az Év Dala” legyen. 

A műfaji sokszínűséget támogató dalversenyre legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehetett jelentkezni, amely még nem, vagy legkorábban 2022. augusztus 20. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében.

A fellépőkre izgalmas kihívás vár a heteken át tartó élő műsorban, hiszen az elődöntőkben és a döntőben a dalok áthangszerelve hangoznak el, míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében mérettetnek meg.

 A győztes dal előadója – „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben. A szakmai zsűri újra a nézőkkel együtt keresi Magyarország slágerét.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16498796_auto_resized.jpg
origo.hu

A heves tánc közben lecsúszik a bugyi Britney Spearsről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20196_resized.jpg?avcount=1696186507
origo.hu

Elrabolták és meg akarták ölni a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16497310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gömöri András Máté brutálisan kigyúrta magát, rá sem lehet ismerni - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16497719_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Mihály: januárban 6 százalékos nyugdíjemelés jön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16496729_auto_resized.jpg
ripost.hu

Benedek Miklós a függőségéről vallott: Minden nap elvesztettem a fizetésemet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16498505_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szlovák pártelnök: Mindent elkövetünk hogy Robert Fico ne kormányozhasson Szlovákiában!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20205_resized.jpg?avcount=1696186507
origo.hu

Így lopják a szállást keresők kártyaadatait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16497925_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha ezt a videót megnézed, soha többé nem aprítod másképp a hagymát!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16498955_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Élet és halál közt lebeg a gyönyörű nő, akire saját kutyái támadtak rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16498045_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy bajba került az Exatlon sztárja, nem tudja, miből fizeti majd a számlákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20064_resized.jpg?avcount=1696186507
life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16497617_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szerelmet keresel? Eláruljuk, csillagjegyed szerint milyen pár illik hozzád!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/k02JAS5YvZYflFrWNVG6gyBaLJDSDDao4OgctfNi3vI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc0MTE2MjFiYjA1ODQzMzlhMjFiMTE0Y2NmMDZiOWE2.jpg
Egészség

Nagy bajba került az Exatlon sztárja, nem tudja, miből fizeti majd a számlákat

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/f71XeaBSM9NJnVyaV5AiNbdUJorvhRbIEOtb5jvJ7q8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MDU4ZjQ0YjM1OTQwMzFhYWY0OWJiNjQ1OGViZTZk.jpg
Kínos

Szétszedik a kommentelők G.w.M legújabb videóját