Anya

Elképesztően lefogyott a magyar énekesnő, hamarosan jöhet a baba

Doris

Létrehozva: 2023.01.16.

Már negyven kilótól sikerült megszabadulnia!

A Sztárban Sztár leszek! első szériájából megismert Sebestyén Katja körülbelül egy éve adott életet kislányának, Patríciának, ami utal rekordsebességű fogyásnak indult, mostanra nem kevesebb, mint negyven kilóval mutat alatta kevesebbet a mérleg, ami elképesztő teljesítmény. 

Sebestyén Katja
Fotó: TV2

"Nagyon szeretek babakocsival futni, bár ami van, az nem igazán alkalmas erre, de így is megoldom. Szerencsére nemsokára lesz egy olyan járgányunk, amit kifejezetten erre találtak ki. A napokban ünnepeltem a 40. szülinapomat, a páromtól futócipőt kaptam, amit nemrég felavattam" – mesélte vidáman korábban a Borsnak Katja, aki két hónap leforgása alatt közel 30 kilótól szabadult meg. 

"Ennek nagy része a vizesedésnek tudható be, úgy 20 kiló ment le a szülés utáni első hetekben" 

- tette hozzá akkor. 

Kíváncsiak voltunk, most hogy áll a fogyókúra projekt, ezért megkerestük a mindig vidám énekesnőt, aki elárulta, most stagnál a súlyvesztés, ám ő egyáltalán nem aggódik. "Most megállt kicsit a dolog, amit a fogamzásgátlónak tudok be, de negyven kilót már így is ledobtam. A célom, hogy kilencven kiló alatt legyen a súlyom, és akkor jöhet is az újabb baba, Patrícia lányom testvére. Ezt azért akarom megvárni, mert minél kisebb súllyal esem teherbe, annál nagyobb az esély, hogy nem szedek fel annyit. A férjem, Péter persze így is imád, sőt, amikor megismert, akkor százhúsz kiló voltam, szeretett ő úgy is, szóval az önértékelésem teljesen rendben van" - árulta el a Ripost-nak Katja.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145965_auto_resized.jpg
origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában