Hódi Pamela Ausztriában síel, az influenszer sajnos többször is elesett, az egyik pedig elég szerencsétlenre sikerült. Pamela sok év után először ment a turistaparadicsomba. A baj hamar megtörtént, de az édesanyát nem abból a fából faragták, aki egyhamar feladja a dolgokat.
Többször estem el, az egyik nagyon durva volt, a combom roppant módon bedagadt. Szörnyen fájt, de visszamentem a pályára. Tudtam, hogy megint rá fogok esni, de teljesen mindegy, ez a síeléssel jár. Soha nem felejtem el, amikor gyerekkoromban leestem a lóról, ugyanez történt, azonnal visszaültem
– kezdte a Borsnak Pamela. A vagány anyuka mindig is szerette a kihívásokat, ugrott már ki helikopterből, bungee jumpingolt is. Azt mondta, már nagyon vágyott az adrenalinra, nem kevésbé a gyönyörű tájra.
- Öt éve voltam utoljára síelni, ennyi idő alatt az ember sokat felejt, és persze nem csinálom gyerekkorom óta, nincsen a testemben az egésznek a fortélya. Gyerekkel más, magamra is jobban figyelek, a kicsikre meg pláne. Egyébként is aggódós anyukának számítok. Nem vagyok az az extrém paramami, de mindent lepergetek magam előtt sajnos. Úristen, mi lesz, hogyha nem veszi be a kanyart, és ott a szakadék? Vagy ha valaki nekimegy hátulról? Ügyes Nati is, de kellett egy nap, hogy átvegyük az alapokat, felmértem, mit tud. Szüksége volt arra, hogy előhozzuk a kis emlékeit. Egész nap a pályán vagyunk egyébként, annak ellenére, hogy elképesztően fúj a szél, kevés az ember, több pályát is lezártak az extrém időjárás miatt. A barátnőm nagyon sok mindenben tud segíteni.
Ami az új évet illeti, Pamela nem tesz fogadalmakat, úgy él, ahogy eddig is. Süt-főz, gondoskodik családjáról, formában tartja magát, és dolgozik. Annak viszont örül, hogy a 2022-es évet maga mögött tudhatja.
Történtek olyan dolgok, amikre nem voltunk felkészülve, amikre álmainkban sem gondoltuk volna. Amúgy sem volt 2022 az én évem. Bízom 2023-ban, de nem szeretek fogadalmakat tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.