Kapcsolat

Megszólalt Opitz Barbi barátja: Van, akin nem lehet segíteni

Bors

Létrehozva: 2022.12.28.

Opitz Barbi állítólagos elrablásával kapcsolatban még mindig sok a kérdőjel, többek szerint azonban megelőzhető lett volna mindez, ha az énekesnő már korábban kiadja az útját Albertnek. Egyik közeli barátja elmondta, többször is figyelmeztették Barbit, hogy vigyázzon szíve választottjával, ám hiába… A szerelem vak.

Opitz Barbiék karácsonya valószínűleg nem telt olyan felhőtlen hangulatban, mint az szokás, hiszen épphogy csak előkerült a lány december 23-án. Az énekesnőnek az édesanyja tett közzé egy bejegyzést múlt pénteken, ami szerint állítólag barátja, Albert elrabolta a lányát, nem érik el telefonon és a tartózkodási helyéről sincs információjuk. Azonnal értesítették a rendőrséget, akik pár óra alatt megtalálták a fiatal lányt, és előállították a barátját.  

Opitz Barbi
Fotó: Bors

Az ügy körül azóta is sok a rejtély, sokan csak találgatnak, mi is történhetett azon a bizonyos napon. Az énekesnő hallgatásba burkolózik, többszöri megkeresésünkre sem reagált. Lapunknak azonban most sikerült elérni Barbi egyik közeli ismerősét, aki kendőzetlen őszinteséggel mondta el a véleményét a történtekről. 

A barátok féltették Alberttől 

A fiatal énekesnő baráti körében szinte a kapcsolata első percétől téma volt, hogy Alberttel rossz lóra tett és ezt a véleményüket el is mondták neki, de ahogy az lenni szokott, Barbinál is beigazolódott, hogy a szerelem vak. 

Van, akin az első percben látszik, hogy kicsoda, és Albert pont ilyen volt. Már amikor megismertük, érezhető volt, hogy uralkodni akar Barbin és igazunk is lett. Az első komolyabb balhé után beszéltem vele és úgy tűnt, érti is, amit mondok neki, de végül csak visszament a sráchoz. Aztán sorra jöttek a viták és Barbi minden alkalommal megbocsájtott 

– kezdte lapunknak az énekesnő közeli ismerőse, aki egy ponton túl már inkább magában tartotta a véleményét és nem próbálta meg lebeszélni Barbit arról, hogy tovább folytassa a kapcsolatot. 

– Egy idő után kezdtem azt érezni, hogy minden szavam, szavunk hiábavaló. A napnál is világosabb volt, hogy ebből baj lehet, és az is, hogy ezt egyedül Barbi nem látja, mibe keveredett. Mondjuk úgy, hogy akik ismerik őket, nem lepődtek meg azon, hogy végül rendőrségi ügy lett a dologból. Van, akin egyszerűen nem lehet segíteni, ezért már többen is úgy döntöttünk a baráti társaságból, hogy inkább kimaradunk a balhékból és csak remélni tudjuk, hogy már Barbi is látja, ki ez a fiú, akibe beleszeretett tette hozzá informátorunk. 

Fotó: Bánkúti Sándor

Megtették a feljelentést 

Az Opitz család egy közeli ismerőse is megszólalt lapunknak. Meglepő részleteket árult el arról a bizonyos napról is, mikor a pletykák szerint eltűnt Barbi. Ha hinni lehet az elmondottaknak, Albert többször is erőszakosan lépett fel az énekesnővel szemben, rátörte az ajtót és ablakok is törtek.  

– Úgy tudom, hogy a család megtette a feljelentést, hiszen nem ez volt az első eset. A fiú hosszú ideje sakkban tartja őt, számtalanszor rátámadt Barbira, múltkor pedig még az ajtót is rátörte szegényre… Nem tudom meddig fajul még ez a dolog, de jó lenne, ha Barbi végre kiadná az útját ennek a fiúnak – mesélte a Borsnak a család közeli ismerőse. 

Eltűntek a közös fotók 

Talán a történtek után Barbi is kezdi tisztán látni a dolgokat, és végérvényesen is pont kerülhet az ügy végére. Közösségi oldaláról ugyanis letörölte a képeket Alberttel, ami akár egy szakítást is jelenthet, azonban nem ez az első alkalom, hogy eltűntek volna a fotók. Alig egy hónapja ugyanez megtörtént. Akkor lapunk megkeresésére az énekesnő menedzsere először azt mondta: nem kívánnak nyilatkozni magánéleti kérdésekben, majd később már arról tájékoztatott, hogy stílusváltás miatt kerültek le a fotók az oldalról, de szakításról szó sincs. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513618
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513618
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513618
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”