Megdöbbentő jelenet a TV2 stúdiójában, kamera rögzítette Majka kiakadását - videó

Sztárban sztár leszek!
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 13. 03:00
Nem úgy alakult a Sztárban sztár leszek! döntője, ahogy azt Majka remélte.
Angie

Vasárnap este kihirdették a Sztárban sztár leszek! harmadik szériájának győztesét. Az utolsó pillanatig nagy esélyes volt Majka két versenyzője Yuli és Kaly Roland is. A kubai származású énekesnőt imádta a közönség, az elmúlt 10 hétben 5 alkalommal választották meg a hét győztesének. 

Fotó: Markovics Gábor / Bors

Talán ezért is érte mesterét váratlanul, hogy végül csak harmadik lett. Aztán jött még egy hideg zuhany, ám ekkor már Majka grimaszolva, feszülten járkált fel-alá a mesterek pultja mögött. Nagyon szorított a versenyzőjének, ám Roland alulmaradt Kökény Danival szemben. Nyilván érthető, hogy Majkának nehezére esett mosolyogni az eredményhez, de arra senki nem számított, ami ezután történt. Mind a négy mester a színpadra vonult, hogy egy pohár alkoholmentes pezsgővel koccintson a két finalistával, ám Majka csak belekortyolt, majd grimaszok kíséretében, hanyagul a háta mögé, a színpad padlójára öntötte a pohár tartalmát. Meglehet, hogy nem ízlett neki a gyerekpezsgő, de az is lehet, hogy csak „savanyú volt a szőlő” és képtelen volt felülkerekedni önmagán. A mestert kerestük a finálé másnapján, hogy megkérdezzük, milyen érzések kavarognak most benne, de nem sikerült utolérnünk.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.