Támogatás

Beteg testvérét ápolja karácsonykor MC Hawer

S.M.

Létrehozva: 2022.12.25.

Nem a felhőtlen boldogságról szól idén MC Hawer karácsonya. Szingliként kevésbé fontos számára az ünnep és az ezzel járó hajcihő, pláne, hogy testvére komoly műtéten esett át, s ő most minden szempontból támogatásra szorul.

MC Hawer és testvére mindig jó kapcsolatot ápolt egymással, s amióta mindketten egyedülállóak, még közelebb kerültek egymáshoz. A karácsonyt is kettesben, pihenéssel töltik, sajnos egy betegség is erre kényszeríti őket.

A húgom nagyon beteg, nemrég esett át egy komoly műtéten. Intenzív osztályon feküdt napokig, ez az időszak még a lábadozásáról szól, így szeretnék végig mellette lenni. 

Mivel szinglink vagyunk, eredetileg is így terveztük, csak közbeszólt az egészségügyi problémája. Az állapota miatt nem várom el, hogy ő autózzon el hozzám, így minden bizonnyal én fogom meglátogatni. Egyébként is gyakran találkozunk, mert van egy fodrászszalonja, hozzá járok évek óta. Gyerekkorunk óta a legjobb testvérek vagyunk, a magányos időket kihasználjuk, hogy minél többet együtt legyünk – mesélte a Borsnak.

Gézának a karácsony nem tartozik a kedvenc ünnepei közé, azok az évek pedig végképp nem emlékezetesek számára, amikor nem volt kivel megosztani az életét.

– Volt, hogy öt évig egyedül voltam, ezek az esztendők nem teltek nagy boldogságban. 

Ilyenkor valahogy fokozottan rátelepszik az emberre a magány.

A fiam Angliában van, a lányommal pedig nem jó a kapcsolatom, így a klasszikus családi összejövetel is elmarad. Még karácsonyfát sem díszítek, lusta vagyok, ráadásul egymagamnak nemigen látom értelmét. A kapcsolataimban mindig az aktuális párom foglalatoskodott a hangulatról – mondta érdeklődésünkre.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194412_auto_resized.jpg
origo.hu

Röhejes öngól: a magyar focikapus bénázásán röhög az egész internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715045709
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193662_auto_resized.png
metropol.hu

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Dárdai Mártonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715045709
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715045709
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715045709
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője