Tegezik fiatal tanítványai az ország Vili bácsiját

Tegezik fiatal tanítványai az ország Vili bácsiját

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 08. 10:00
Várkonyi András több fronton is megállja a helyét, de az oktatás igazi szenvedélye lett.

Várkonyi András élete a színészet, ám sajnos az utóbbi hetekben a magas rezsiköltségek miatt számos fellépése elmaradt.

– Sajnos sok fellépést lemondanak, a nehéz fenntartási költségek miatt. Persze így sem panaszkodom, vannak önálló fellépéseim, és Fodor Zsókával is rengeteg helyre megyünk. A jobb időkben szoktunk menni kisebb falvakba és városokba, színdarabot játszani. Ám sajnos a hidegebb idő miatt erre most kevés a lehetőségünk, ha jobb idő lesz, akkor ismét felkerekedünk – kezdte keserédes hangulatban Várkonyi, aki a színház mellett szinkronszínészkedik és művészi beszédet oktat fiataloknak a Talent stúdióban. Ez különösen a szívéhez nőtt, az elmúlt időben.

– Nagyon élvezem, hogy a fiatalokat taníthatok. Mindig elmondom, hogy sajnos a szinkron szakma nem olyan, amivel önállóan meg lehet élni. De a kíváncsiságuk engem is feltölt, mindig mondom nekik, hogy nyugodtan tegezzenek, hiszen egy generáció vagyunk. Jó olyan gyerekekkel dolgozni, akiket érdekel ez a szakma és a világ is. Jól fogadtak már az első alkalommal, és a figyelmük felém örömmel tölt el – mondta mosolyogva a színművész, akinek a rengeteg munka mellett azért a pihenésre is jut ideje. Kutyájával rendszeresen járja otthonuk mellett elterülő erdőt.

Nagyon szeretek a természetben lenni, jó kiszakadni a nyüzsgésből. Szerencsére itt mellettünk ez az erdő tele van vadállatokkal is. Mondták már, hogy van itt vaddisznó, de azzal szerencsére még nem találkoztunk. Őzikével és más kisebb termetű élőlénnyel már igen – fűzte hozzá boldogan.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.