Megérkezett Budapestre Gabriela Spanic, nem is akárkivel - fotó

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. november 15. 16:00 / FRISSÍTÉS: 2022. november 15. 16:11
Kedden három óra után pár perccel, széles mosollyal az arcán érkezett meg ismét Budapestre Gabriela Spanic. „Köszönöm a sok szeretetet! Találkozunk a stúdióban és televízió képernyői előtt” – üzente a reptéren a Bors olvasóinak a színésznő.

A dél-amerikai telenovellák drámai hősnője egyenesen Madridból érkezett a TV2 meghívására, mégpedig azért, hogy helyet foglaljon a Dancing with the Stars harmadik évadának zsűrijében, Ördög Nóra, Bereczki Zoltán, Szente Vajk és Juronics Tamás mellett. Gabriela Spanicnak nem ismeretlen ez a terep, hiszen az első évadban egészen a döntőig menetelt Andrei Mangra partnereként, aki később vissza is kísérte őt Mexikóba.

Kedden három óra után pár perccel érkezett meg Budapestre Gabriela Spanic Fotó: Bors

Gaby elsőként a Borsnak adott interjút, már a reptéren lencsevége kaptuk. Elmondta, hogy már nagyon várta, hogy ismét Budapesten vendégeskedjen egy ideig, és természetesen azt is, hogy visszatérjen a Dancing with the Stars stúdiójába.

Bár nagyon fáradt volt, hiszen akkor már 25 órája volt ébren, lelkesen mesélt.

A dél-amerikai telenovellák drámai hősnője egyenesen Madridból érkezett Fotó: Bors

„Mindig nagy öröm visszatérnem a Dancing with the Stars-ba, igaz, most nem is tudom pontosan, mit kell még csinálnom, az egész egy meglepetés. Azt sem tudom, fogok-e találkozni Andrei-jel, de az vitathatatlan, hogy nagyon szeretném újra látni. A Bors olvasóinak és a Dancing with the Stars nézőinek azt üzenem, hogy nagyon köszönöm azt a sok szeretetet, amit tőlük kapok, és alig várom, hogy találkozzunk a stúdióban és a televízió képernyői előtt” – mondta Gaby, akit fia, Gábriel Jesus is elkísért.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.